2012. március 14. - nem/más

Én (így nem kezdünk mondatot!) nagyon sok komoly, mélylélektani, drámai- és rendezői ötletektől hemzsegő, egyedi hangvételű, kortársnál is kortársabb, elgondolkodtató és/vagy megbotránkoztató, "különleges" előadást csináltam és csinálok. Mert szeretek kísérletezni, és persze a velem született tehetségemet kamatoztatni. A nem/más más.

(fotó: Gime)

Annyiban feltétlenül, hogy görcsöktől mentes. Nem érdekel, hogy a zemberek mit gondolnak róla, nem akarok megfelelni, nem próbáltam világot váltani "vele". Mégis nagyon kedves alkotás nekem. Kamaszdráma!
És ezúttal szerepelek is "benne" - saját rendezésemben. Nem sokat. Csendesen lépek ötöt, egyszer megtorpanok, körülnézek kétszer, és ennyi. A koldust alakítom. (A harmonikást.) Aki teljesen megbolygatta a Klub Rádió szombat délelőtti szerkesztőségét. 

Fontos szerep? Nem. Fontos üzenetet közvetít? Nem. Hozzáad valamit a "műhöz"? Nem.
Persze lehetne mindegyik igen is. (Mert hülye azért nem vagyok! Csak semmi cziczó, hahahaha...)

Erre a tizenötmásodperces szerepre is készülni kell. Sőt! Ráhangolódni.
A menete így zajlik: Guszti mellől ellép a két lány. Guszti leül, zene indul. Néhány mondatot kell kivárnom, s jöhet a fényváltás - hiszen egészen idáig technikusa vagyok az előadásnak -, majd rohanás az előtérbe öltözni.
(Jobb esetben néhányan már ott várnak, és segítenek. Most szerdán nem így történt. Volt némi málőr egy korábbi jelenetben, ami kissé megbolondította a társaságot. Én kezdtem a hibák sorát, aztán szinte mindenki belelépett a tévesztések tengerébe. Zaklatottak voltunk a jelenetem idejére, így egyedül maradtam a készülődésnél.)
Szóval... kiveszem a hajgumit, klosárosra kócolom hajamat - nem nagy meló! -, majd felveszem a szemüveget, a kabátot, belebújok (néma csendben!) a harmonikába, s besettenkedek a függöny mögé, belibbenek a résen, Katival még egymásra nézünk, ő belép, aztán kilép, és jönnek a főhős mondatai Guszti tolmácsolásában: "De kitől tanulhatok élni? A sarki harmonikás koldustól, aki most nem érti, hogyan került bele ebbe a jelenetbe?" Ezt játszom el. Ami elhangzik. Hitelesen, erős színpadi jelenléttel, ritmus és alázat megfelelő elegyével, egyenletesen lépdelve, csak egy fontos dramaturgiai ponttál megtorpanva ("hogyan került"), végül sejtelmesen kivarázsolódva a színről. Hm. És vetkőzés odakünn - a közönség kuncogásának bársonyos simogatásával tarkómon -, aztán vissza a fénypult mögé, Guszti int, fény le, zene indul.

Mondom: ennyi.
(De mennyi élmény, mi?)