Szelli a legszebb lány színházunk történetében. Piros. Lehet vitatkozni ezzel a megállapítással, de minek? Hiszen szubjektív jegyzet ez is. Kedvelem őt. Szinte még kislány volt, mikor megismertem. Most meg kész nő!

Sziszi (Koncert, Kontyfa Színpad)

2009. őszén találkoztunk. A Kontyfa Gimnáziumban tanítottam drámajátékot, s vezettem a színjátszó csoportot. Jó kis csapat jött össze. Köztük egy kedvesen vicces lánnyal. A neve is vicces volt, főleg kimondani: Szembratovics Szelli. (Rokonlelkek lettünk egyből. Nevünkből fakadóan is.) Tavaszra csináltunk egy jópofán drámai előadást, Koncert volt a címe. (Harmadik feldolgozásom volt, a harmadik csoporttal.) Díjakat is nyertünk, úgy tűnt, hosszú életű lesz a kontyfás színjátszás. Aztán mégsem. A következő évben egy fiatal maradt velem: Szelli. Ücsörögtünk a pincében, sokat beszélgettünk, megismertük egymást, aztán elköszönt, mert ment érettségizni.

Azt hittem, többet nem találkozunk. Sokszor emlegettem a többieknek, hogy na, majd a Szelli, egyszer eljön közénk, és lesz közösségi élet! És egyszer tényleg eljött. Tavaly ősszel. Szerintem (csak) miattam. Mert valahogy nem akart beindulni a híresen szellis aktivistáskodás. De járt a próbákra - kisebb-nagyobb szünetekkel -, s határozottan bólintott rá a nem/más felkérésre. Így maradt színészkedni is. (Az egyik legjobb szerepet kapta!)

czattipróbán
 

Persze a színészkedést nem kell olyan komolyan venni nála! Nem hülye ő, hogy belevesse magát ezerrel. Szereti, naná, hogy szereti, de mégis: nem fog itt bohóckodni nekünk!

Az a baj - vele is -, hogy nagyon kedvelem, ezért néha igazságtalanul félrenézek, amikor nem felel meg a közösségi elvárásoknak. Mert valljuk meg, bejárós társulati tag nálunk. Próbálkozik beilleszkedni, de van egy felépített élete, ami azért előrébb van a fészkességnél. Néha elfogadom, néha sajnálom döntését.

Mert szeretem talpraesettségét, pengeagyát, logikáját, imádom a hangos kacagását, sőt, még a színpadon is szeretem nézni remegő szívű, hozottanyagból táplálkozó, kedves játékát! Szerintem Szellit mindenki szereti. Kedveli. És mindenki hiányolja. Jó lenne, ha velünk lenne! Ha velünk maradna!

Mert néha nem árt egy-két görcsmentes társ a csapatban!

Hogy meddig lesz köztünk? Nem tudom. Tök mindegy! Ha csak ez az egy év, már az is megérte. (Megismert valamit. Újat! Megismertünk valakit. Újat?) Ha többet, ha tovább marad, neki is leesik előbb-utóbb, hogy hoppá, jó ám ez a színházasdi!

Egyszer talán bekattan!
Egyszer talán kimondja!
Vagy nem... (És?)
Majd az ősz megadja a választ.
Lírai bizonytalanság ez részünkről.
Amúgy is petőfis viszonyban vagyok Szellivel: "Tudja isten, hogy mi okból. Szeretem?"
(De szeretem!)

Bella (nem/más)