Az Iskolapélda óta hagyomány nálunk a bent alvós próba. Ilyenkor (általában a premier előtti hétvégén) készül el igazán az előadás, ilyenkor ragasztjuk egybe a már elkészült jeleneteket, ilyenkor kap a dolog lelket. Persze ez után még szükség van a főpróbahetes foltozgatásokra egy tökéletes előadáshoz… de ott még nem tartunk.

fotó: Gime (gime.hu)

Pénteken kettőre érkezünk, ez olyan fél hármas kezdést jelent. Egy éjszakára beköltözik a hat szereplő, a rendező, a vezetőség, a fotósunk, plusz még pár érdeklődő tag a társulatból. Egy ideig még nincs rám szükség, először Vera és Balázs egybeforrasztott én-jelenete, majd a monológok következnek. Ez alatt kipihenem a semmit, és képregényt olvasok. Aztán megkezdődik a közös munka. Átkötések. 21 jelenetet kell összerakni előadássá, szerencsére már nagyjából tudják az emberek, hogy mikor hol mennek ki és be. Ahogy Attilától ezt már megszokhattuk, a szereplők sokszor színpadon maradnak akkor is, ha épp semmilyen szerepük nincs az adott jelenetben. Szünet, cigi (kint a színház előtt, az új törvény szellemében), majd összpróba. Van, hogy megakadunk, jobban is mehetne, de lehet rajta érezni, hogy ez csak kezdeti nehézség. Persze minden alkalommal hozzákerül egy-két új dolog az előadáshoz. Gime közben szorgalmasan gyártja a fotókat, nem fél bemerészkedni a vámpírok közé. Nyolckor jön az este fénypontja: a kajaszünet. Érkezik a három meleg, ízletes pizza, szokás szerint én egyedüli kívülállóként majszolgatom a magam majorannás májkrémét. Cigi, majd jön az este mélypontja: a világítás. Filmezést tanulok, ezért tudom, hogy egy forgatás legőrjítőbb része a világítás, ezzel megy el a legtöbb idő, ilyenkor tépik ki a legtöbb hajukat azok, akik nem vesznek részt a munkának ebben a részében. Péntek este beláttam, hogy ez a színházban sincs másképp. Órák mennek el azzal, hogy minden jelenethez beállítsuk a megfelelő fényeket, a szereplő két percig játszik, majd három percig vár. Szükséges feladat ez (pláne nálunk, hiszen az egész előadás a világításra épül), mégis bosszantó… Pláne ha a fénypult megőrül, és törli az összes előadás beállított fényeit. Hurrá, kezdődhet elölről. Cigi (a többiek), nekem meg sikerül bealudni az egyik kanapén. Legalább amikor felébresztenek, már minden készen áll, folytathatjuk. Onnantól kezdve még kb. fél óra, és kész vannak az előadás fényei. Cigi. Aztán jöhet még egy összpróba, most már végre a játékra koncentrálva. Kicsit álmos, kicsit fáradt, de a miénk… Rosszabbra számítottam, legalábbis ha magamat nézem. Sikerült fölébredni. Kapunk 1-2 nézőt is, páran kitartanak mellettünk. Vége, aztán cigi. Fél 4 van. Tartottunk tőle, hogy Attila beiktat még egy összpróbát, de szerencsére nem, beéri egy hosszú beszélgetéssel, talán az eddigi legtanulságosabb rendezői értékelést kapjuk most. Utána lehet aludni (hála istennek ebben az évadban a színházban elszaporodtak a kanapék, így végre nem kényszerül senki a földre). Ez volt az első nap. Úgy érzem, nagyon sokat mentünk előre, és végre tisztán látható, hogy mi is ez az egész, amit így heten közösen alkottunk.

Szombaton úgy ébredek, hogy még legyen időm fürdeni, és a hagyomány szerint megvenni a reggeli párizsimat. A kezdés fél egyre lett kitűzve, megingathatatlanul. Kezdés 12:40-kor. Ennyi még Vera szerint is belefér. Ahogy azt a „reggeli” első próbán megszokhattuk, döcögősen indul, de hamar felpörög. Érdekes, hogy mennyire megváltozik az aula hangulata, amikor a három nagy ablak elé kihúzzuk a fekete függönyöket… Sötétebb, nyomasztóbb lesz. Szerencsére a színes díszlet miatt ez nem annyira érződik, és ez is nagyban múlik a világításon. Ha vészjósló, nyomasztó hangulat kell, azt kapunk, ha pedig egy átlagos, hétköznapi szituációt látunk, az aula pár másodperc alatt átalakul egy sokkal természetesebb környezetté. Először technika nélkül megyünk, így gyorsabb. Aztán cigi. Majd kapunk pár véleményt, és egy-két rövidke jelenetet újra meg kell néznünk. A legnagyobb gond pont egy olyannal van, amelyikben én szerepelek… Elég nehezen tudom eljátszani, hogy felizgatna, ha a partnerem szex közben egy ocsmány kék parókát viselne. De azért kicsit sikerül finomítani rajta, ebben a pár másodperces jelenetben különösen oda kell majd figyelnem a játékomra. Megérkezik Attila (a másik, a nagyfőnök), hogy beüljön a fénypult mögé. Utoljára kezdünk bele a Májlájtba a hétvége során, szóval most a toppon kell lenni. Elbuktam egy hosszú pihenőt a konyhában a monológok alatt, de cserébe én is színpadon lehetek abban a jelenetben, még ha monológom nincs is. Végül persze nem lett 100%-os, Attila véleményéből azt veszem ki, hogy közepesre sikerült a dolog, de a hosszú próbahétvége utánn elnézőbb velünk. Lezárásul még egyszer elmondja az észrevételeit, szóba kerül, hogy mire számítsunk a jövő héten, majd itt a vége. Lehet menni haza.

Hihetetlen, hogy ilyen gyorsan elment az idő… Emlékszem, amikor az első próbán még az járt a fejemben, hogy nem kell itt sehova sietni, rengeteg az időnk, de már akkor tudtam, hogy ez gyorsabban el fog repülni, mint amilyen távolinak tűnik. Így is lett. A hét elején a gondolataim fölött átvette az irányítást a Májlájt. Eddig is ott volt mindig, hol többé, hol kevésbé, de most abszolút előtérbe került… Talán még pont időben. Két nap, és indul a főpróbahét. Szerencsére iskolám sincs, ez a hét teljesen a Májlájtról fog szólni… Ahogy annak lennie kell. Aztán szombaton este nyolctól végre kiderül, hogy megérte-e (meg hát).