Egy februári Májlájt próba előtt félrehívtam a rendezőt. Figyelmeztettem, hogy ma lehetséges, hogy néha elkalandozom. A miértjét is elárultam a rendező úrnak, megértette, de elmondta, mit kell tenni, hogy ez ne forduljon elő. Rendben, akkor hajrá(f).

fotó: GIME

Nehezen indultunk, rég volt az utolsó próba. Összeszedtük, hogy mi mindenünk van, és nekiálltunk az újabb jelenetek megírásának. A figyelemmel nem csak én küszködtem. Nehéz ez, nagymértékű koncentrációt igényel, és fegyelmet is. Az írás nem hét emberes munka, az írók egyedül dolgoznak. De mi nem is vagyunk írók. Mikor leírjuk a szöveget, párbeszédet, akkor sután hangzik. A jó érzés az, amikor a színpadon hallod viszont a szöveget. Persze van olyan, hogy ott is sután hallatszik, de ez a ritkábbik eset. Akkor javítunk, hogy amikor Ti halljátok majd a színpadon, akkor ne legyen béna.

Van egy monológom. Ilyen hosszú szöveget még nem kellett megtanulnom színpadra. Máshova igen, de az más is volt. Ez viszont nem más, mint egy nehezen "betanulható" szöveg, amelyben nem támaszkodhatom senkire. Párbeszédekben megvan a lehetőség arra, hogy az esetleges hibáimat kijavítsák társaim, itt nincs.

Bátortalan vagyok. Mikor neki kell állni és csinálni, akkor nem merem. Mert nem akarok szart csinálni. Egyből a jót akarom. Pedig tudom, hogy ez nem így működik. Ennek meg kell érnie, itt bennem. Értenem kell, hogy mi folyik itt. És ha nem értem elsőre, akkor fel is adnám. Ezt nem szabad. Ezt már megtanultam. Erre jó a Fészek Színház. Megtanít élni, akarni, tenni. A dolgok nem hullanak az ölünkbe. Nincs ingyen a hajfesték, a rúzs, vagy a műköröm! Tenni kell értük. Még ha fáj is, még ha félek is. Sokszor megkerültem már dolgokat. Pedig nem akartam. Határoztam, odaálltam, de hiába. Amikor tenni kellett volna, akkor visszariadtam. Gyenge vagyok? Nem hiszem. Megvannak a feladatok, egyesével kell végiglépkedni rajtuk. Ezért fontos, hogy tanuljak. Ebben segít a Fészek. Attila és Ancsi.

Próbákon néha úgy érzem, lázítom a többieket. Én vagyok a nép ellensége? Aha. Ha túl lépem a határt a hülyéskedés és a munka között, akkor néha az egész csapat megteszi. Itt nem lehet hibásokat találni. Én kezdtem, de te folytattad. Én tudom, hogy miért csinálom, védekezem. Hogy mi ellen, azt még én sem tudom. Ez nem hinném, hogy csak velem van így, mert már éreztem többször is, hogy én folytatom. Iskolapélda, mi?