Sokat hallott szóként, már-már vágyként gondoltam a találkozásra. Úgy éreztem, ha nem adom meg az esélyt, csak veszíthetek. Veszíteni pedig nem szeretek. Tovább mérlegeltem. Mit adhatok, és mit kaphatok? Van-e itt helyem és hiányoznék, ha még is úgy döntenék, hogy nem? Tényleg tudom vagy csak magyarjózsiként gondolom, hogy ők is komolyan gondoltak rám? Nem volt egyértelmű válasz.

Talán ennek köszönhetően gondoltam mégis, hogy próba cseresznye. Akár egyszerre három is. Különben is, rám férne a pihenés. Mikor táboroztam közel kéttucat egészséges világnézettel bíró jó fej fiatallal? Hmmm... Vagy öregszem, vagy soha nem is volt ilyen. Megcsontosodott személyiségem keményen tiltakozott. NEM, NEM, NEM!!! Aztán Ajna, a lányom segített. Minden vágya az volt, hogy ő is ott legyen. Kihagyhatatlan. Még sohasem táboroztam a lányommal. Aztán M. Máté (aki szintén fontos nekem) pontot tett a végére. MEGYEK MERENYÉRE!!! Majd csak lesz valahogy. Fő az optimizmus.

Rám jellemzően, most is később érkeztem. Pontosan egy nappal. Már éjfél is elmúlt mikor begördültem az ismeretlen, de mégis ismerős településre. Ketten is rohantak felém. Apai szívem hevesen dobogott. Neked is örültem, Máté. Mégis jól döntöttem, mert ha ennyi volt, amit kaphattam, már megérte. De tévedtem, mert sokkal többen vártak rám. Olyan is volt, akiről úgy tudtam, hogy nem lesz ott és én nagyon örültem, hogy még is. Volt, akiről tudtam, de nem számítottam rá, hogy csillogó szemmel virraszt, hogy megérkezzek. Tombolt az adrenalin. Most irigykedtek? Van is miért.

Telihold, csillagos égbolt, alvás a szabadban. Itt tényleg minden vágyam teljesül vagy csak megrészegültem? Ébredtél már hasadon a nappal, körülötted árnyékba menekülő szuszogó emberekkel? Nem egy világvárosi idill. Volt-e már részed dicső középkort idéző reggeliben? Mert nekem igen! Királyfi voltam. Életemben először.

Aztán munka, munka. Nehezen kapcsolódtam a társulatra jellemző összhangra, de ez is megoldódott. Mindenki akarta, hogy közéjük tartozzak. S ha tudnátok, hogy milyen könnyen ment... Este csapatépítés volt. Megittuk a jeti házi pálinkáját, s ettől őszintén tudtunk egymás szemébe nézni. Nagy lépés volt és segített elfogadnunk egymást olyannak, amilyenek vagyunk. Viszont reggel az ezüsthátú tombolt, de csak magában. Mert amekkora, akkora a szíve is. Szeret minket. Kakukkanyánk, mérges pulykakakasként dúlt-fúlt, de ez sem volt komoly. Mert ő is szeret.

Na, és meséltem már az én kis őrangyalomról? A ki mindent megtett, hogy éreztesse mind ezt velem? Lelkesen jelezte, hogy fontos vagyok. Persze én, a kőszívű, most is csalódást okoztam. De ő nem adta fel. Legalábbis egyelőre.

Úgy volt, hogy hiába sütött a nap, hiába ragyogott az ég, hiába virulta a többiek, én magányra vágytam. Elvonultam és a közeli szőlőhegyen kötöttem ki. Ernő bácsi magányosan kapált a 76-ik évében. És tette mindezt úgy, hogy gondolatokat ébresztett. Tényleg én lennék az, akinek sajnálnia kellene önmagát? Van egy csomó barátom. Szeretnek és mindent megtesznek azért, hogy ne érezzem magam kívülállónak. Ernő bácsi háztáji borát kortyolgatva sem oszlottak a kételyeim. Végighallgattam a 76 év történetét, de ez sem segített. Úgy indultam vissza, hogy kiszállok. De az én kis őrangyalom továbbra sem adta fel. A kocsim szélvédőjén tudatta, hogy élek és éljek. Kiléte titok volt, bár én sejtettem, hogy ki ő. Úgy szerettem volna megölelni. Mindenesetre maradtam és persze, hogy nem bántam meg. Mind a mai napig.

Romantika. Ez az új darabunk címe. Indián leszek, vagy cowboy, vagy ősmagyar, máig sem tiszta. B. Tamás lett a mentorom. Rögvest egy hullámhosszon rezegtünk. Ment, mint a karikacsapás.... Premier. „ Csak jöttek, csak jöttek és jöttek. Nem a lepkék, hanem a közönség." Nem számítottam rá. Meglepetés volt." A hatás döbbenetes. Ezt sohasem fogjuk tudni még egyszer megcsinálni. Újabb csapatépítés, csak most a közönséggel együtt. Nem akartak búcsúzni. Velünk akartak örülni, osztozni az érzésben, ami körül lebegett minket. Nem zavartak. Mi is örültünk nekik... Táborbontás. Mindig eljön ez a pillanat. Számítottam rá, nem volt meglepetés. Vajon miért nem tudunk úgy búcsúzni, hogy ez ne fájjon? Talán azért, mert emberek vagyunk?

Viszlát, Merenye. helyet kaptál a szívemben. Érezd magad jól, mert én is azon leszek.

Csókolok mindenkit, kivétel nélkül. magyarjózsi.