Magyarok

Magyarok. A Fészek Színházon belül ebbe a csoportba materializálódtam. Nem mintha a társulat többi tagja nem lenne az, csak éppen a mi csoportunkat így hívják, mivel a magyarsággal meg annak eredetével foglalkozunk. Ez azért jó ez a téma, mert ha nem lennék színházas tag, akkor is foglalkoztatna a kérdés, ezért nem kell plusz időt fektetnem külön a színházba, meg külön a saját gondolatvilágomba, mert a kettő fedi egymást. Nagyjából. De mondjuk ez nem lényeges senki számára, ez csak nekem fontos.

mate.jpg

A lényeg az, hogy egy olyan problémával foglalkozunk, ami érdekes lehet sokak számára, hiszen fontos azt definiálni, hogy kik is vagyunk valójában, meg hogy egyáltalán hun vagyunk? Még nagyon az elején tartunk a dolognak, de azt már most érzem, hogy a végére ez egy über komoly produktum lesz. Legalábbis ez az én benyomásom azok alapján, ahogy a többiek hozzáállnak, meg ahogy én is hozzáállok.

Szóval legyetek készen emberek, mert tavaszra itt egy ultimate színdarab fog mélyen a szemetekbe nézni.

(A társulati tagokról még annyit, hogy ők továbbra is jó arcok és ügyesek és mindenre elszántak meg minden. Bla-bla-bla… szokásos.)