Ha már felvetettem a témát, akkor illik az én véleményemet is leírni.

A színház egy tök jó hely a gondolkodás gyakorlására. Lehet azt akárhol máshol is csinálni, de az ember (nem csak a diák) valamiért egy olyan teremtés - hogy szakmai legyek -, mint az áram: mindig a gyengébb ellenállás felé megy. Ha-ha. Ezt már megtanultam...

Márpedig a gondolkodás gyakran zsibbasztó is tud lenni. A színházba viszont a néző rá van szorítva az agytekervények tornáztatására. Ugyanis két lehetőség van: vagy odafigyel és gondolkodik, vagy nem érdekli és kidob 1500 Ft-ot - jó esetben csak ennyit. Persze, lehet szórakozásból is színházba járni, ami egy más tészta. 

A színházak a potenciális nézőkért színes repertoárral dolgoznak, hogy mindenki megtalálja a magának valót. A rendezőnek pedig kell, hogy legyen olyan elképzelése arról, ami sok pénzt hoz. Ha már sikerül kis egyediséget, sajátosat belevinni, akkor mindenki szerencsés. Ezzel nincs is baj, mert egy színháznak kötelessége értéket képviselni, így a néző csak több lehet (elméletileg).

Aztán van egy olyan részünk, amit a tipikus kőszínházak nem tudhatnak magukénak. A jó közösség összetartó erő. Ipari méretekben nincs arra igény, hogy egy társulat tagjai több időt töltsenek egymással annál, mint ami a pénzt hozó munkával telik. Sőt, sokszor már az is szerencse, ha egyáltalán beszélhetünk társulatról!
Úgy gondolom ez az, ami miatt mások vagyunk. Kiemel, megkülönböztet minket másoktól.

De nem kell azt képzelni, hogy ez egy magától értetődő dolog! Hiába inkább kulturális, mint gazdasági intézmény vagyunk, valamiből fent kell tartani magunkat. Ezért egyensúlyozhatunk az értékes és a sokat érő között...

Összegezve: egy előadással sok mindent el lehet érni. Lehet tanítani, gondolkodtatni, szórakoztatni, figyelmet felkelteni… Viszont, hogy mindezekre szükség van, az nem kérdés!