"Először zavaros"

Mi minden alkalommal kapunk egy témát, amiről párban vagy akár kisebb csoportokban kell jelenetet készítenünk. Először nehéznek tűnik, de aztán mindenki bedob egy-egy ötletet, hogy hogyan kellene és ennek általában mindig valami jó lesz a vége.

Igaz, a „magyarok" csoportban vannak nálam sokkal tapasztaltabb színészek és tehetségesebbek is, de mindig igyekszem. Amikor a színházban vagyok, nagyon jól érzem magam. A szabadidőmben, ha tehetem mindig bemegyek és megnézek egy-egy próbát.

 Attila-Bogi-Gabi_2.JPG

A múltkor a Májlájt utolsó próbáját láttam. Először zavaros volt, hogy ez most miről is szól, mi a valóság és mi a képzelet. Ancsi később elmagyarázta, és amikor már a közönség előtt bemutatták az előadást, másként néztem az egészre. Ezek után már sokkal többet értettem belőle. Szóval, érdemes legalább kétszer megnézni a Májlájtot, mert így sokkal több dolog válik érthetőbbé. Más értelmet kap egy-egy jelenet - legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Érdekesnek találtam, hogy az utolsó pillanatban is alakított a rendező (Nyulassy Attila) az előadáson, és a változásokhoz a színészek gyorsan tudtak alkalmazkodni.

Remélem, egyszer majd én is legalább feleannyira jó leszek, mint a többiek!