A Fészek Színház beszélgetős hetének keretén belül Andai Katalin színésznővel, a színház egyik oszlopos tagjával beszélgettünk, a színházhoz és legfőképp a Fészek Színházhoz kötődő kapcsolatáról.

Martina (Gyenge vagyok, 2011)

Mióta érdekel a színészkedés? Hogyan kerültél erre a pályára?

Hat éves koromban bejöttek az osztályba felnőtt, komoly emberek, és azt kérték, hogy álljanak fel a copfos kislányok. Mivel eléggé szófogadó gyerek voltam, és volt két nagyon pici copfom, felálltam. Így választottak ki a Budapesti tavasz című film egyetlen gyerek szereplőjének. Ez akkora hatással volt rám, hogy bár nem voltak színészek a családban, elhatároztam, hogy az leszek. A film után viszont kicsit megszakadt ez a dolog. Nem jártam szavalóversenyekre, többször elmentem próbafelvételekre, de ezek már nem sikerültek. Gimnazista koromban jött újra előtérbe a dolog. A nagymamám barátnője ajánlotta, hogy keressem meg Mezei Évát, az Egyetemi Színpad akkori rendezőjét és menjek el hozzá, ha színésznő szeretnék lenni. Akkor még csak a harmadikat kezdtem, nagyon fiatal voltam és ezt mondta is, amikor találkoztunk. Ajánlott viszont a csoportja helyett egy másikat, ami a BME-n működött, abban a helységben, ahol most a SZKÉNE, csak akkor még Műszaki Egyetem Irodalmi Színpad néven futott. Ennek a csoportnak a vezetője volt Keleti István, aki megnézett és alkalmasnak talált, hogy a csoportjába felvegyen. Megtanított beszélni, elmúlt a pöszeségem is. Később aztán ő lett a férjem és gyermekem apja. Aztán felvételiztem a Színművészeti Főiskolára. Először nem, de másodszorra már felvettek.

Miután elvégezted a Színművészetit, hol játszottál?

Voltam négy évig Kaposváron, négy évig Szolnokon, Budapesti Gyerek Színháznál, a későbbi Arany János Színháznál, onnan mentem nyugdíjba. Azóta össze-vissza, ahová hívtak. Voltam a Katona József Színháznál, a Nemzeti Színháznál, Győrben, Szombathelyen, több vidéki városban is.

A Fészek Színházzal hol és mikor találkoztál először?

Az sorsszerű volt. Attila először Takács Kati színésznőt kérte fel egy szerepre, de ő nem ért rá, így engem ajánlott maga helyett. Így kaptam meg a Gyenge vagyok című darab egyik főszerepét. Beleszerettem a helybe, mert úgy éreztem, hogy rondó van az életemben. Ahogy elkezdődött a színészethez való kapcsolódásom a SZKÉNÉ-ben, úgy most megint otthonra találtam.

Miért érzed azt, hogy a Fészek Színházban otthonra találtál?

Olyan, mint a neve. Azt gondolom, hogy a nevek általában jellemzik az embereket és a dolgokat. Itt családias a légkör, jó emberek vannak együtt, akik lényeges dolgokban egyformán gondolkodnak és egyet akarnak . Jó, hogy van egy erős egyéniség, aki tudja ezt a színházat irányítani, akivel egyet is tudok érteni, így alá tudom vetni magam. A színház bizonyos szempontból nem demokratikus intézmény, kell valaki, aki meg tudja határozni az arculatát. Aki ezzel az arculattal szimpatizál, az itt marad, aki nem, az úgyis kiesik. Ez nem volt másképp a SZKÉNÉ-ben sem. Így hasonló gondolkodású emberek maradtak és életre szóló barátságok kötődtek. Nem lett mindenki színész, mert Keleti István sem színészeket, hanem embereket nevelt ki a csoportban. Bízom benne, hogy ez nem lesz máshogy a Fészek Színházban sem, és itt is maradnak majd fenn negyven év elteltével is életre szóló barátságok.

Mesélnél még egy kicsit egy „fészkes" próba folyamatról? Mondjuk a Gyenge vagyok elkészültéről?

Homlokegyenest más, mint azoknál a színházaknál, ahol a főfoglalkozás mindenkinél a színészet. Itt kevesebb idő van a színházban próbálásra, így több időt kell otthoni munkára fordítani. Mivel a profi színházakban nyolc órás próbaidő volt naponta és például a szöveget is súgó segítségével tudtuk megtanulni, nehéz volt visszaszokni arra, hogy otthon tanuljuk meg a szöveget és gondoljuk át a rendező instrukcióit, de szerencsére Attila pontosan tudja, hogy milyennek akar látni egy előadást és afelé vezet minket. A karakter megalkotásánál pedig sokat kell próbál(koz)ni, hiszen a bennem rejlő lehetőségekből kell megalkotni a megírt személyt, de ez egy örömteli szenvedés. Nincs benne kínlódás, inkább a szülés öröme, de a fájdalma is.

Van kedvenc karaktered itt a Fészek Színházban?

Igazából nincsen. Hármat játszottam eddig, de mind a hármat nagyon szeretem, mivel mindegyik különböző karakter. Ezért mindig azt szeretem a legjobban, amit éppen játszanom kell.

Kedvenc szerepeid voltak? Esetleg vannak szerepálmaid?

Szerepálmaim sose voltak, de kedvenc szerepeim, persze, voltak. Nagyon szerettem például Irinát a Három nővérből, Isabelt a Szent György és a Sárkány című darabból, az anyát az Emil és a detektívekben. Viszont ha kisebb szerepeim voltak, azokat is nagyon szerettem. Úgy gondolom, hogy azokhoz is nagy koncentráció szükséges, hiszen ha valamit elrontasz, nincs időd kijavítani.