2012. december 12. - nem/más

Amikor „színészélményt” írok, vagy csak úgy általában valami szösszenetet egy előadásról, amiben szerepelek, általában megemlítem, hogy a karakter, amit alakítanom kéne benne, nem áll túl közel a szívemhez ilyen-olyan okokból.

Ezért más a nem/más.

Mert mentalistát alakítani olyan, mint egy álom (olyan, mint „színésznek lenni” ugyebár...). Mert azt hiszem nem lehet elrontani. Mert szinte bármilyen baki belefér. Egyedül normálisnak lenni nem szabad! (Az meg lehet, nem is menne.)

Egy szó, mint száz, hálás feladat. És mégis... Harmadszorra nyomom végig az előadást és valami nincs benne. Ehhez ugyan kell mindenki, de (mert nem vagyok kos) ez nem kifogás. Teperni kellene jobban, de hogyan? Amikor már éppen eléggé szeretem így is... Valahogy csak sikerül majd. Csak legyenek nézők... (Igen. Ez célzás volt.)