Youtubon a kedvenc témám. A színházban már kevésbé. Az elmúlt években viszont ha szeretem, ha nem, én is termeltem a hibákat. A legutóbb az utolsó előadásunkon, a Romantikán. De ne szaladjunk ennyire előre!

Az első színpadi rontásomra nem emlékszem. Valószínűleg a legelső színpadra lépésemkor már elkövettem. Szerencsére orbitálisan nagy baklövést még nem követtem el, ami beleégett volna az agyamba. Na meg az is kérdés, hogy mit számítunk hibának? Azt, hogy egy mondatot másképp mondok el, mint ahogy a szövegkönnybe le van írva, vagy amikor már kizökkenek a szerepből, vagy amikor már a közönség is kellemetlenül érzi magát?
Na de akkor nosztalgiázzunk!

Kellemetlen, volt amikor Té-ként (Műköröm) kihagytam a monológom felét, így nem volt ideje Tilinek (Nanninak) átöltözni. De ha jeleneten belül maradunk, az se jó, amikor én el tudom nyökögni a hosszú szöveget, de nem jön rá a válasz. A céltalan hosszú csönd akkor se jó ha többen vannak a színpadon, de ha egyedül vagy, akkor 120% pörög az agy, hogy valamit kitaláljon.

Iskolapéldában az volt a csoda amikor "a zeuban" szót értettünk Jánnal. Az egy olyan komplex jelenet volt, hogy el kellet egymás mellet beszélni „angolul" de mindeközben mint Ján és mint én Bandiként értenünk kellet volna egymást. Ehhez képest, sem mint Bandi sem mint Pista nem bírtam megfejteni a beszélgetést. Még jó, hogy igazán csak kevesen tudnak angolul. Én mindig ebben bíztam.
Volt mikor a földrajztanárba úgy rúgtam, hogy az már látványosan bénán hatott, kvázi hozzá se értem, de olyan is volt, amikor még az én lábam is megfájdult. (Hát még a Nannié) Volt amikor hiába ráncigáltam úgy az indákat , hogy a lámpatartó rúd is necc volt, hogy fent maradjon.

A TI-ben meg úgy be voltam rezelve a színészeinktől, hogy a hibázási lehetőséget ki kellet zárni! Nyista! Nem lehetett! (Ennek ellenére követtem el benne érdekességeket) Lett is belőle Duma-díj. Cöhh...

Aztán jött a Romantika. Egy nagyon hosszú monológgal...
Az eredmény nem maradt el. Hiába volt 8 előadásunk, idáig kétszer sikerült elmondanom úgy, hogy én is meg legyek elégedve vele. Csak bízni tudok benne, hogy a következő 8-nál jobb lesz az arány. A fegyverem is rakoncátlankodni szokott rendszeresen... (Nem az a fegyver...) Csak amikor meghallja a néző azt a csodálatos műanyaghangot, amit a polize feliratos fegyver kiad magából földet éréskor, hát elég kiábrándító lehet. Nekem meg kelletlen.

De ha nem lennének ilyen történeteink, akkor nem lenne mire visszaemlékezni. Nem lenne min jót röhögni. Csak mindig abban bízok, hogy ne magamon kelljen nevetnem.