A négyes az jó

Ahogy ígértem, visszatértem a témával. (téma: miként tudjuk használni a színházban szerzett tapasztalatainkat az életben.) Nem lesz valami izgalmas sztori, úgyhogy nem kell mocorogni a széken, nem kell közelebb hajolni a monitorhoz sem, nem kell semmi extrémre számítani. Egész egyszerűen csak egy laza, mindennapos eseményt fogok elmesélni, ami szerintem tanulságos.

20120304018.jpg

A minap bementem az egyetemre. Az ’i’ épület második emeletén dekkoltam. Egyszer csak kijött a professzionális adjunktus docens valaki és behívott a szobájába, hogy adjak számot arról, amit tudok. Basszus, így értem mit keres rajtam az a béna kötött pulcsi inggel alatta: vizsgázni jöttem. (És természetesen, ahogy azt már megszoktam semmit semudok.) Ilyenkor általában rám tör a szokásos para, leblokkolok és falfehér vagyok, meg izzad a tenyerem stb. Lényeg a lényeg, most elhatároztam magam, hogy nem fogok picsogni, bemegyek és előadom magam.

Így is lett. Csináltam a hülyeséget, gesztikuláltam, kalimpáltam, az arcomon nagyon látszódott, hogy mondani akarom, csettintgettem meg miegymás. És de jó, hogy ezt csináltam, mert ez egy jófej tanár volt, és ahol megakadtam, ott ő folytatta és én tudtam rá magabiztosan bólogatni, meg rámondani, hogy igen ez így van. Néha beledadogtam, kerestem a szavakat és baromságokat mondtam, de annyira látta, hogy akarom, hogy végül megadta a négyest. Négyest! Kábé a semmire és még ő sajnálkozott, hogy erre nem tud ötöst adni. Én meg csak vigyorogtam, ahogyan az már tőlem megszokott az ilyen helyzetekben.

Tanulságok: 1. Színház az élet.
                 2. No stress, long life.