Hogy hogyan tudtam használni az életben, amit a színpadon tanultam? Nehéz kérdés. Nem akarok színész lenni, szóval élesen elkülönül a két dolog: színpad, és nemszínpad. A Fészket is inkább a közösség miatt választottam. De ez nem jelenti azt, hogy nem élvezem, sőt.

Egyre jobb, lám, még egy olyan srácból, akinek ember nem bír a közelében megmaradni 16 évesen, és megveti a színjátszás minden formáját, is válhat 22 éves korára olyan fiatal, aki adott szerepeket egész jól el tud játszani. Szóval ezt például megtanultam a színházról: mindenki lehet jó, mindenkiből lehet valaki. De nyilván a téma ennél konkrétabb dolgokra vonatkozott…

Az a baj, hogy hiába próbálom megerőltetni magam, nem jut eszembe semmi. Magáról a színjátszásról sokat megtanultam, olyanokat, amik ma már (és még ez is meglepő) alapvetőek, és nem kell rá figyelnem, hogy betartsam őket. Nem fordítunk hátat a nézőnek, csak ha külön utasítás van rá, hangosabban beszélünk, mint máshol stb. De ezeket a színpadon kívül nem nagyon tudom használni. Hiszen az életben nincsenek nézők, a beszédemnek színpadon kívül meg inkább halkulnia kellene, mert kicsit nagyot hallok.

És persze megismertem színházi technikákat, fogalmakat, színházon belüli köröket, színházcsinálási technikákat, hozzáállásokat, és ezért máig hálás vagyok, mert nem sok ember lát ebbe bele. De ez még mindig nem az igazi válasz a kérdésre. Valahogy mindig úgy alakult, hogy nem volt még szükségem olyan dolgokra az életben, amiket pont egy előadásra készülés közben tanultam meg. Sokat tanultam, persze, de ezek inkább mind a színpadra kellenek. Sőt, inkább mindig is belőlem, az én valóságomból került be több dolog az előadásba. Szép lenne, ha leírhatnám, hogy színházi próba közben tanultam meg tekerőlantozni, de ilyesmi nem történt. Talán most, a Hun vagyunk kapcsán fejlődik majd kicsit a zenei tudásom, és a ritmusérzékem, de ilyen téren „profi” (vagy akár a profisághoz vezető út negyedénél lévő) sose lesz belőlem. Ja, eszembe jutott valami: a HáRoMnővÉRnek köszönhetően megtanultam búgócsigázni! Az sem volt olyan egyszerű, amilyennek tűnik.

Persze ha számításba vesszük, hogy ez nem csak egy „színház", hanem a  Fészek, akkor reggelig sorolhatnám, mi mindent tanultam itt, mennyi mindent kaptam, kapok, és kapni fogok. De ezekről már úgy is sokat beszéltem, és más is, nem is ez most a téma, szóval ne menjünk bele közhelyekbe. A közhelyek nem jók. Színpadon sem.