A mi kis színházunk. Na meg, hogy miben vagyok több, hogy szerepelek...

Sokáig próbáltam visszaemlékezni egy vicces kis történetre, ami ezt jól összefoglalná, és bár többségük annyira nem vicces, meglepően sok jutott eszembe. Egyik a buszon, másik a suliban, valahol az utcán stb…

Lehet, sokkal általánosabb képességekre tettem szert  az évek során, amik egyaránt segítenek a színpadon ÉS a hétköznapokban. Mondjuk, ez megmagyarázza a közhelyt, amit címként mertem használni…

Első részlet, ami hasonló a sztorijaimban, hogy remekül ismerek fel bizonyos embertípusokat. Ennek viszont egy velejárója, hogy eléggé máshogy is viselkedek más és más emberekkel, de hát nem fogok az iskolában egy ismerősömmel a szürrealista festészetről beszélgetni. Bizonyos embertípusokhoz bizonyos stílus (vagy akár annak a teljes hiánya) kell. Kell ahhoz, hogy szót tudjak váltani velük. Hogy ne alakuljon ki azonnal egy elidegenedés, mert a saját stílusomban beszélek velük.

Egy másik visszatérő elem, hasonlóan az előzőhöz, hogy ugyanígy látok mintákat a szituációkban, amikbe néha kerülök, legyen az kellemetlen, vagy vicces. Komoly, vagy romantikus. Bár még ezen a téren van még tanulni való. Főleg azért, mert ezt könnyebb félreolvasni. Könnyű félreérteni a helyzetet, és valami olyasmibe ringatni magunkat, ami amúgy lehet, nem biztonságos…

És itt jön a legfontosabb rész. Az, hogy hogyan tudok reagálni. Mert hát van különbség olyan helyzet között, amiben már régebben egyszer voltam, és volt alkalmam végigélni. Vagy ha nem is, most már merek merészebb irányokba kísérletezni a „való életben”. Kipróbálni olyan megoldásokat, amik előtte teljesen elképzelhetetlenek voltak a számomra.

Látható, nem? Hiszen a három talán legfontosabb elemét soroltam fel, ami a színházban elengedhetetlen. Karakterek, egy adott környezetben, akik egymással lépnek interakcióba. Én már hosszú ideje ilyen szemmel nézem a világomat, és ezek szerint is próbálom élni.

Ha van valami, amit Gusztáv nem tud megoldani, akkor ideje Ágostont használni. Ha az se jön össze, ott van még Gyula is. Csak el ne felejtsem, ki a Guszti…