2013. február 24. - Romantika

Vasárnapi előadás, vagyis ezt azt jelenti, hogy tizenhét órakor kezdünk. Becsapósak az ilyen napok, mert az ember ránéz az órára és azt érzi: „ó még csak tizenhatot mutat az óra, akkor még van idő a kezdésig, hisz este hétkor kezdünk!" Nem nem, már csak hatvan perc. Ennek ellenére kezdéskor már nem szokatlan, mert amikor hátul vagyunk, egy másik óraszámításban telik az idő. Amíg a nézőkre várunk, hogy beüljenek és hogy mi lemehessünk az öltözőből, az örökkévalóságnak tűnik, de az előadás egy szempillantásnak.

Vargháné

Az első jelent előtti pár másodpercek a legnehezebbek. Olyankor az játszódik le a fejemben, hogy „én ezt nem akarom, én nem vagyok erre képes és én hülye, miért is vagyok itt tulajdonképpen"? Hát, mert igenis képes vagyok rá, és amikor már benne vagyok, jó csinálni. Csak az a bizonyos első lépés nehéz. Mindig. Pár Romantika előadáson túl vagyunk, de mégis újra és újra lejátszódnak bennem az előbb említett gondolatok kint a takarásban, de mély levegő vétel után belépek a színre.

Vargáné-jelenet (kedvenc!) után meg azért veszem a mély levegőket, hogy felpörgés utóhatásai lecsengjenek (gyors szívverés, remegés). Hiába, a magas adrenalinhatás még tart három jelenettel később is, és így koncentrálva kell lassítani magamon.