Nem tudom, mikor láttam először. Egy színház ugyanazon embere tartott minket össze, mégis távol volt(unk egymástól). Egy kamasz sokszor nem veszi észre a valóságot, talán én is vak voltam, ezért nem láttam mást, mint a vicces nevű vidéki kisvárosból felkarolt gyerekeket. Köztük volt ő is. András. Hm. Milyen határozott, felnőttes, magabiztosságot és erősséget sugárzó név. Elől az ábécében, dominál. Ahogy a viselője is.

Kisfiúként ismertem meg, de láttam felnőni - vagy csak kamasszá lenni? Az ember, aki mindenhez ért. Fákat vág ki az erdőben, kígyókkal küzd meg, jobb rendőr, mint az igaziak, jobban sminkel, mint a profik, és még sorolhatnánk naphosszat, mikkel lett megáldva. Hogy mi változott...? A szőke kék szem: nem. Ez a lányoknak elég vonzó ajánlat lehet. Nem kevésbé amellett, hogy főszereplőnk, - a szőke herceg, Merciben - egyike azon kevés embereknek, akikkel el lehet agyalni az életen, beszélgetni, miközben az eget nézed, és tényleg kíváncsi rád. Kincs ami van (!).

Arany írt egy elbeszélő költeményt még anno, amelynek kulcsfigurája egy daliás, megtermett férfi, aki olyan erővel rendelkezett, mint amivel senki se a kerek (Al)földön. Toldinak nevezte el. Tetszik nekem ez a név. Legyen Andrásunk családneve „Toldi". Illik rá.

Szóval, így, hogy már tisztáztam nektek ki is ő, dicsekednék kicsit a közös élményeinkről. Néhány tábort végig mulattunk, utazhattam az anyósülésen, úgy, hogy ő vezetett(!), síeltünk együtt, billiárdoztunk együtt, fesztiválon voltunk együtt, szülinapoztunk együtt néhányszor, tanított vezetni, activityztünk együtt, éjszakai túráztunk együtt, ahol feltolt a fél hegyen, színházba voltunk együtt...mennyi dolog és ez csak néhány az ezerből. Mind szép emlék. A legfontosabb talán az, hogy látta, milyen elviselhetetlen, sötét kamasz voltam, mégis a barátjává fogadott. És talán ilyen egy barát: csalódást okozol, ő mégsem ítél el. Elfogad, és szeret olyannak, amilyen vagy.

Kíváncsi vagyok, milyen lesz felnőttnek. Mi lesz belőle, mit választ? De nem félek. Az igaz és jó emberek mindig megtalálják a „helyes utat". Sajnos már kiderült néhány vicces vitánkból, hogy én nem lennék jó felesége, de azért már előre féltékeny vagyok arra, akit választ, és mégis nagyon várom.

U.i.: Bandi, néha azért még hívj fel csak úgy! Az mindig olyan jól esik.