Gondolom, mindannyian éreztétek már azt, hogy túlteng bennetek az energia. Szétfeszít belülről, húz minden irányba, és a környezetetek sem segít, csak hatványozza azt. Ilyen esetekben nyitok egy kaput a művészet univerzumába és ott fejtem ki a hatást, hogy ne okozzak kárt. Így született meg a Color House című darab is, amely eredetileg még a Tükör névre hallgatott, de azóta már eltelt négy hosszú év, amik változást hoztak magukkal.

Kezdjük ott, hogy ezt a darabot valójában nem is én, hanem az Élet nevű cimborám írta. Életről tudni kell, hogy már lassan huszonkét éve tartjuk a kapcsolatot, de még mindig nem sikerült kiismernem teljesen. Mindig tartogat meglepetést. És ez a darab, az ő tükörképe. Nem tökéletes mása, hiszen be kellett érnie azzal az eszközzel, ami megadatott neki: velem. (Jobb tolla is lehetett volna, mint én, de most már ez így marad.)

Jellemző rá, hogy kiszámíthatatlan, nem várt pillanatokban dobbant, változatos, színes, bla-bla-bla, ti is találkoztatok már ezzel, a lényeg a legfőbb tulajdonsága: potenciálisan végtelen, aktualitásában viszont mindig csak egy. Vagyis a Jelenben játszódik, az van, ami éppen van, az történik, ami éppen történik, és bármilyen irányba elmehet. A lehetőségek megszámlálhatatlanok. (És ez a bekezdés nagyjából megfelel annak, amit én színháznak definiálok.)

Mivel az aktualitáson van a hangsúly, nagyon sok múlik a színészeken. (Név szerint: egyes és kettes.) Fontos, hogy megragadják a jelent és ezzel együtt a nézőt is. Gondolkodásnak helye nincs, viszont tisztába kell lenniük a párhuzamokkal és ellentétekkel, amelyek a látszólagos kavalkádot kerek egésszé formálják.

Visszaolvasva azt, amit eddig írtam és beleképzelve magam az olvasó helyzetébe, arra gondolok, hogy most biztosan felcsillant a szemetek és felkeltettem az érdeklődéseteket. Örök hiba. Ne tegyétek. Koncentráljatok arra, ami éppen a színen van. Élet pajti így szereti, és én is ennek megfelelően igyekeztem visszaadni az ő esszenciáját legjobb tudásom szerint. Zalamerenyén láthatjátok majd, hogy ez mennyire volt sikeres Gallai Dávid és Tóth Ágoston előadásában. Addig is üdvözlöm a lány olvasókat, a fiúkat kevésbé, nekik egy pacsi, aztán majd valamikor találkozunk. (vagynem)