Tetszett. Most is tetszett. Még mindig tetszett! Legszívesebben itt hagynám abba az írást, mert sokkal többet nem is tudok erről az érzésről írni, anélkül, hogy giccsparádéba ne fojtanám az olvasót.

Persze, hogy tetszett, hiszen (számomra) olyan a darab, mintha lefekvés előtt mesélnék nekem, hogy legyen miről álmodnia a gyereknek. Persze a gyerek kicsit idősebb ennél, és a mese is pajzánabb. De a mese ezért mese, és a gyerek ezért a néző. 

És miért ilyen? (És miért kezdek „és”-sel mondatot?)  Nem tudom, ti hogy vagytok, de engem ez a darab ringat. NEM ÁLOMBA, mielőtt félre értitek. Megfog és elringat egy kellemes, bódító állapotba. Az arab világ hangulata teljesenátszövi a darabot, elejétől, végéig. Az egyszerűsége, a spontaneitása.

Egyik kedvenc részem a darabban a kritikusok rémálma. A fehér lepedő, ami 5 perc alatt a szívárvány minden színében válik egy-egy köpönyeggé, amiben öltözve bújik el a király, a vezír, a kalifa, és minden alattuk lévő tisztség. Persze mindezeket ugyanazzal a színésszel megtestesítve.

Tovább magyarázni, hogy ez az előadás miért jó olyan felesleges, mint azt magyarázni, hogy a panírozott hús, vagy a fagyi miért finom. Vannak dolgok, amik jók önmaguk miatt, és ezer és egy indokom lehetne rá, hogy miért remek ez az előadás. De felesleges felsorolni. Csak nézd meg!