"Szép napot! Hallott már a Fészek Színházról? Ha nem, hát most fog! Ott van a standunk, a mellett a nagy fa mellett, ami egyébként egy Csodafa, és ha elég bátor, hogy megmássza, akkor szerezhet ajándékokat a fészekből!" - mindezt hadarva, ezer wattos vigyorral az arcon, "Te vagy!" feliratú szórólapot lóbálva a szerencsétlen/szerencsés arra járók orra előtt.

A reakciók lelkesedés szerint növekvő sorrendben: Teljes ignoráció; legyintéses ignoráció; "Nem, köszönöm" majd továbbmegy; bambul-végighallgat-továbbmegy; mintha az érdeklődés szikrája csillanna a szemében; az előző csak mintha nélkül; ténylegesen érdeklődik, esetleg már pislog is a Csodafa felé; visszakérdez és jó esetben beszélgetésbe elegyedik; még a fát is megmássza; JEGYET VESZ!

Noha a cél tulajdonképpen a jegyeladás és a népszerűsítés, az Andrássy úti színházi korzó azért élmény-szinten korántsem merül ki ennyiben. Igaz, az emberek nem mind figyelnek oda a másikra, és lazán belesétálnak egy éppen folyó Color House előadásba, de egy ilyen fesztivál hangulatának tönkretételéhez azért még ez is kevés.
Mindenki közvetlen, ismerősök jönnek-mennek, bepillantást nyerhetsz más színházasok munkájába - ingyen és bérmentve. Időnként furcsa alakok jelennek meg: kezet fog veled egy macska, aki két perce még műanyag csirkecombokkal zsonglőrködött, átlép fölötted egy gólyalábas, rád kacsint az Egyszemű.

A szórólapunkon mosolygó arckép és a szlogen is megtette hatását: fájdalmasan sokszor kellett végighallgatni valamilyen formában a "Jé, ez te vagy!" című poént, és a reklám kedvéért mindannyiszor harsányan nevetni, mintha még nem unnád. (Én mondjuk pont nem untam, mert az emberek többsége tényleg azt hitte, hogy én vagyok a képen, csak más hajjal... Nem is értem.)

Reggel mentünk ki, és délután öt környékén pakoltunk össze. Így visszatekintve, egyáltalán nem tűnt sok időnek. Egy percig sem lehetett unatkozni - ha épp nem szórólapot osztottál, volt más feladat, ha pedig éppen az sem, akkor lekötött a többiek őrültködése - például, hogy M.Máté csak úgy beállt a szomszéd stand egyik táncosa mellé egy freestyle-ra...

Visszaérve a színházba még volt egy Halhatatlan. Tökéletes lezárása ennek a kimerítő, de eredményes és élménygazdag napnak. Bár nem tudom... Lehet, hogy nem is volt annyira fárasztó, mint amennyire én gondolom. (Ebben a kérdésben nem tudok objektív lenni...)

Minden esetre én élveztem - mi élveztük. Azt pedig őszintén remélem, hogy akik ott kint ismerkedtek meg velünk - a Fészek Színházzal -, azok jó benyomással, Csodafáról szedett ajándékokkal, vagy akár színházjeggyel a kezükben távoztak onnan.

Jövőre ugyanígy, ugyanitt? Én szeretném!