Ismerkedés
Bejegyzés alcíme...
Éppen, hogy csak túl vagyunk két premieren, máris új bemutatóra készülünk. Ennek apropóján (?) pedig Nemesnádudvaron voltunk...
Nos, hogy azt a bizonyos kérdőjelet megmagyarázzam, (bajba sodorva ezzel társaim jó hírnevét) azt hiszem kicsit részletekbe kell, hogy bonyolódjak.
Az egész azzal kezdődött, hogy a színház vezetősége kitalálta, hogy ezen a csodás, borospincékkel teli helyen kellene kiosztaniuk a szövegkönyveket, illetve itt kell megtennünk az első, mégis jelentékteljes lépteket ahhoz, hogy újabb remekművel ékesítsük repertoárunkat. Ebből a végére annyi jött össze, hogy a csapat nagy része (már szövegkönyvvel a kezében/táskájában) fel is kerekedett, hogy értékes időt töltsön együtt azokkal az emberekkel, akikkel hamarosan együtt dolgozhat.
Megérkeztünk, körülnéztünk, beszélgettünk, ismerkedtünk (egymással és a készülő darabbal), nevettünk, hisztiztünk és üvegeket bontottunk (az este legtöbbször megismételt pillanata, elvégre borospincébe mentünk). Mondanom sem kell, hogy talán "Az utolsó magyar"-ra szentelt idő bizonyult a legkevesebbnek, azonban élményekben így sem volt hiány. Láthattuk ugyanis egymást úgy, ahogy eddig még sosem. Ezt nem kívánom ennél részletesebben taglalni, hiszen Attila úgyis tudja, hogy a felváltott oszlop, illetve telefonölelgetéséről; Tia, hogy az őszinteségi rohamáról; Bandi és H. Máté, hogy az utóbbi idők legegyedibb találmányáról, a t-rex táncról; valamint M. Máté azt, hogy legnagyobb, mégis alaptalan bizonytalanságáról szőtt körmondatairól beszélek (illetve nem beszélek...). Eltelt tehát három nap, történtek maradandó és feledésbe merülő pillanatok, foglalkoztunk Fészkes ügyekkel (elvétve) és egymással, de egy szónak is száz a vége: a csapat megismerkedett.