Első benyomások - Megírom!

Az idei Kisfeszten vendégeink közt ott volt a gödöllői Club Színház két csoportja is egy-egy remek előadással. Egymás megtekintése és a vasárnapi közös tréning, játék hasznos tapasztalatcsere volt - és nem csak nekünk. Egyikőjük még billentyűzetet is ragadott és leírta véleményét, tapasztalatait a fesztiválról és hogy hogyan érezte magát a Fészek Színház Orczy úti "bázisán", ahol rögtön két napot is eltöltött. Virág Bence írása következik.

DSC_4229.jpg

Pesten a gettó szélén van egy épület, ahova betérve az embert átjárja egy kis kíváncsiság. Kirángat a hétköznap szürke falai közül a színes izgalmas design-al.

Ez volt a Fészek Színházról az első benyomásom. Ennek az intézmények a tanoncai, illetve az oktatók rendezték meg a három napos Kisfesztet amin mi, a Club Színház Gödöllő is képviseltette magát. Mi csak a második nap érkeztünk. Kedves fogadtatásban volt részünk, úgy érzem hiányt nem szenvedtünk. Bár nekem minden van, ha van wifi... és volt!

De a lényegre térve: kíváncsian vártam azokat az előadásokat, amiket eddig nem volt szerencsém megnézni. Az első ilyen a Hun vagyunk? című előadás volt, a Fészek Színház által prezentálva. Egy sokszor, vagyis általam rengetegszer látott módon kezdődött. Mikor a néző azt hiszi, hogy egy előadást néz, mikor hirtelen leáll a jelenet, és közbeszól a rendezőt játszó színész. Ezek után a nézőben is tudatosul, hogy innentől egy megrendezett rendezést fog látni, telis tele konfliktusokkal. Számomra ez nem volt a legelőnyösebb megoldás a följebb említett tapasztalataimra hivatkozva. Viszont! Tele volt az előadás vicces jelenetekkel, pozitív furcsaságokkal, valamint nagyon szépen összerakott slamekkel, amik engem nagyon érdekelnek. Később megtudtam, hogy ezek sajátok voltak, amiért én hatalmas tiszteletet küldök az íróknak/ írónak, és még az előadóknak is. Forgott az előadás, nem hagyott elkalandozni másfele. A színpadi jelenlét is példaértékű volt egy pár játszónál. Pozitívan csalódtam az előző előadás után, amit láttam.

DSC_4213.jpg

Az este laza volt. Filmvetítéssel kezdődött, és sokaknál ott is fejeződött be. Kevés volt az alkalom ismerkedni, kapcsolatokat kialakítani zene mellett. Ennek sem örültem. Másnap, miután mindenki fölkelt, tréningekkel kezdtük a napot. Ennek folyamán már pár ember nevét megtudhattam. Ezek után megbeszéltük a tréningek folyamatát, az azzal kapcsolatos gondolatainkat, élményeinket. Ezáltal megismerhettük egy kicsit egymás gondolkodását is. Mielőtt elhagytam a helyszínt, még megnéztem egy rövidebb előadást is szintén a Fészektől. Ez egy kétszereplős "agymenés" volt. A lényege nem volt teljesen világos. De lehet az én felfogási képességeimmel vannak gondok, ez tapasztalat sajnos. Viszont az is lehet, hogy az volt a lényege, hogy nincs lényege. Ebben is voltak kreatív, vicces ötletek a két sráctól.

Összességében nem volt negatív. Sok mindenen elgondolkodtatott és sok mindent tanultam. Az estét én kifejezetten élveztem annak ellenére, hogy nem a konkrét programot követtem. Nem bánom a részvételt és örülök, hogy a Fészek Színház a mi csoportunkat is meghívta erre a kis fesztiválra. Jövőre is szívesen mennék.