Sűrű hétvégénk volt: Az utolsó magyar bemutatója szombaton, majd egy A nép ellensége vendégjáték szeretett otthonomban, Gárdonyban. S mi lesz a héten? Előadások, kabarépróbák, s pénteken jön. Jön, jön, jön!

Itt éppen Danifiammal játszadozunk (régen volt, azóta felnőttünk, haha)

Fura pillanat volt az a szombat esti. A Fém óta nem volt ilyen fontos elkészült előadásunk, ami döntően befolyásolja a színház állapotváltását. Fontos előadás Az utolsó magyar, hiszen válogatott csapattal, s az elvártaknak megfelelően, remek hangulatban készült. Hogy minőségileg milyen jelzőt kap majd, a jövő kérdése! Én elégedett vagyok. (S nem kicsit.) A művészet feladata, hogy a nemművészeket arra ingerelje, hogy gondolkozzanak. Hogy olyan mondatokkal, gondolatokkal, felvetésekkel, problémákkal találkozzanak, amiket nem ismernek, vagy nem akarnak felismerni. Néha ez egyszerűbben van fogalmazva a színpadon, néha bonyolultabban. Most ez utóbbi esett meg velünk. Kemény falat.

'Az utolsó magyar' premierbulija

Volt személyes élményem is. Bandi. Aki végre-végre örökös tagunk lett, s akinek el-kellett-játszania-ezt-a-szerepet, mert így kerek az egész. Örülök, hogy együtt jutottunk el idáig, meg lett keretezve a mi fiatalos színházcsinálásunk. S most kezdődhet az újabb fejezet: színházzal vagy nélküle, tök mindegy! (Ja, Andrásnap volt. Így könnyű, haha.)

A nép ellensége, bár nagyon kilóg a sorból, mégis az egyik legkedvesebb és összeszedettebb előadásunk lett. Sőt, nagyon erős előadássá érett! (Van már viszonyítási alapunk is.) Már most látszik, hogy szép előadásszámot ér el, s nagyon sok helyre eljutunk vele. Gárdonyban is szerették, s ami a legfontosabb: értették. (És sokan néztek bennünket - helyi szinten! Mert a tömörtöbbség sajna otthon maradt... Tizenkilencen ültek velünk szemben. Ami nekünk kevés. Nekem is. Mert 70-80 egykori színjátszóm nézte éppen valamelyik kereskedelmi mozgóképet, s erre nem jó gondolni. A színház ennyire a jelennek szól? (A színházcsinálás is?)

Gárdonyban, az előadás előtt

Néhány éve elhatároztam, hogy gyerekeknek csak úgy játszunk színházat, ha nem kell érte fizetniük. Ingyen. Ajándékként! Nehéz megvalósítani, de ígérem, hogy hamarosan megint készítünk mesét, mert nem csak nézni, játszani is hatalmas élmény. Nagyon sokszor álltam a kicsik előtt, voltam óriás, puli, király, szegénylegény, de legtöbbször Mikulás. Imádtam! Ezért a heti ajándékom az lesz, hogy pénteken reggel elolvashatjátok legkedvesebb és legkalandosabb télapós történetemet.

De előtte lesz még egy s más. Majdnem álnépiesen kezdtem írni, ami nem csoda, hiszen nagyon benne vagyok még az utolsó magyar világában! Hogyan készült ez az előadás? Erről (is) mesél majd Vera és Bandi, a két unokatestvér, akik a hosszú évek alatt szemeim előtt nőttek fel, s mindeközben elég sok alkalommal rendezgethettem is őket. Ha már ünnep, akkor a meleg otthon juthat eszünkbe! Zsófi elmeséli, miért is érzi otthonának színházunkat, a Jemolt. Horváth Máté (rossznyelvek szerint a jobbkezem) videóinterjúban faggatja a Halhatatlan hölgyszereplőit mindenféléről, de leginkább nőségükről. Pénteken pedig Dávid eleveníti fel a Mikulás, a barátom! c. előadásunkban megélt meseszerepeit.

Kalandos hetünk lesz. (Csizmát az ablakba!)