Bár tartottunk már felolvasóestet, ilyen szintű és merész vállalkozásunk, mint a jövő évadra tervezett Olvasópróba, még nem volt színházunkban.

Az ünnepi évad - ezt vajon hányszor írom még le a következő hónapokban? - nem maradhat különlegességek nélkül! Havonta egy-két alkalommal várjuk olyan eseményekre az érdeklődőket, melyek igazából csak súrolják a színház fogalmát, de fogalmunk azért van róla, mennyire fontosak a színháznak. (Lehet elemezni a mondatot!)

Mert a szövegkönyvekkel mindig az a helyzet, hogy hosszúak. Nem is mondjuk ilyenkor drámának, hiszen nekünk csak egy sokoldalnyi betűhalmaz, tele felesleges mondatokkal. Ilyenkor kerül elő az ácsceruza, s a rendező - vagy ha van, a dramaturg - kihúzza a felesleget. Korábban fájdalmasan éltem meg ezt a fázisát a színházcsinálásnak, lévén író és rendező egyszemélyben, sőt, inkább hagytam mindent, amit aztán az előadás szenvedett meg. (Ma már szívfájdalom nélkül csonkítom meg magam.)

Szóval egy hosszan megírt drámát nem feltétlenül kell hosszan eljátszani, sőt. De miért írja bőlére engedve mégis a szerző? Mert olvasva nem akadály a mennyiség. Sőt, minden rendező mást láthat fontosnak, lényegesnek, ezért lehet még ma is, hogy egy Csehov, Shakespeare, Albee mást és mást jelent itt és ott. (Kár, hogy a kortárs magyarok valamiért nem hagyják önírásuk alakítgatását!)

Na. Mivel ezt az élményt - egyelőre, hohohohó! - a nézők nem élhetik át, azaz: nincs lehetőség az egész dráma végigolvasására, megtesszük mi. Öt cziczódrámát olvasunk fel teljes életnagyságában, s még az is lehet, hogy valami eredetit kitalál hozzájuk aktuális rendezőjük. Így ismét színpadra kerül a Fém - Iskolapélda - TI [Terra Incognita] - Romantika négyesből három, plusz a Gyenge vagyok és a nem/más; persze más formában, más szereposztásban, de sosem látott és hallott hosszúságban.