Sokszor elég címnek az egyik szereplő neve és már tudni is véljük, mi vár ránk. Konkrét példák? Tessék: Tartuffe, Peer Gynt, Faust, Nóra, Derrick, Hamlet, Platonov. Utóbbi kettőt láttam a múlt héten, mesélek hát róluk!

fotó: www.ildikomandy.org

Csütörtök. Kis asztal, két szék, ropi, két pohár víz és kettő Hamlet: ez a Mándy Ildikó Társulattól a „Hamlettek Klubja 2.0". A koreográfusként és táncosként ismert rendezőnő magabiztos választott terepén. Mozdulatlan mozgásszínház az övé, a szikárra húzott szöveg zseniálisan aktuális, kérdéseket szegez a nézőnek, meggondolásra serkentve, de nem tolakodóan. A két színész – Kövesdi László és Stubnya Béla (állandó vendégművészünk) – tökéletes összhangban oldanak fel bennünket a nézői szerepből. Közösen keressük a szavakat, megfogalmazni, miben élünk, merre és hogyan mozdulhatnánk benne, mi valamennyi Hamletek. Bónuszként megkapjuk tőlük a színész-típusok (ön)ironikus tárházát. Jólesik. (avattunk egyébként. Jászberény legújabb játszóhelyét és alkotóházát. a Forrás Fészkét. ismerős név, ugye? Az elképzelések nagy ívűek és vonzóak, a pezsgő szépen fogy, egymásnak adják egymást a résztvevők. beszélgetés folyik. 15 éve látott alakításomat dicséri egy ismeretlen. mi a fenét lehetne ilyenkor mást csinálni, mint pironkodva hazarepülni?!)

fotó: www.maladype.hu

Szombat. „ ... Most magam vagyok. / Ó, mily gazember s pór rab vagyok én" – mondá Hamlet, és bízvást elmondhatná magáról ugyanezt "Platonov" is. Bár a Malapyde Színház előadásában ő sosincs egyedül. Nem mer. Vagy nem merik úgy hagyni. Csehov első, állítólag befejezetlen dráma töredékét harmadszor látom. Harmadszor másmilyennek. És még most sem állítanám, hogy sikerült megfejtenem. Balázs Zoltán rendezésében a színpad egy hatalmas billiárd asztal, a játszók közülünk szállnak/szólnak be a játékba. De mindenem berzenkedik, hogy közülük való legyek! Ebben a kisvárosban mindenki senki. Csak semmittesznek és vágyakoznak. Minden tettük csupán pótcselekvés. Látszatvannak. Késő huszonéves zombik. Szerethető lény csak egy akad, a címszereplő ostobának tartott felesége. A többiek a sorsuk rabjai, a férfiak a közös ivászatban, a nők  Platonov elcsábításában látják a megoldást. Platonov semmiben. Lehetne akár boldog is, de képtelen megbékélni önmagával. Másokon veri le, amire maga sosem volt képes. A saját lebomlásával katalizálja a környezetének szétesését.  Karizmatikusan gyáva és gyenge, hiába leplezi arroganciával.  Ragályosan.             A színészek eszméletlen munkát végeznek a háromórás előadásban, szinte folyamatosan mozgásban, állandó testi kontaktusban, gyengéden odafigyelve a közönségre, feszülten egymásra. És közben rengeteget beszélnek. A szerep szerinti magukról. Mint egy Eric Rohmer filmben (nézzétek, nekem a „Zöld sugár" tőle a kedvencem!)

Hajnal van, de még nem hagy nyugodni az élmény. Fel lettem, kérem,  zaklatva. 44 éves vagyok. Csehov ennyi idősen halt meg. Kapálózva védekezek a mindennapjaimban, nehogy platonovivá legyek. Mert, aki már huszonévesen sem talál örömre okot adót az életében, annak később tényleg piszok nehéz lesz. Mert ellenni sem könnyű, de igazán élni...

Nagy csend van amúgy a ház körül. Mint a Vojnyicev-birtok szomszédságában, Platonovkán.