Vasárnap olyan napom volt, amilyen még soha. Három próbám volt egy nap. Mint egy igazi színésznek! Direkt nem buliztam hajnali ötig előző este (csak kettőig), és készültem lelkiekben a totális zombiállapotra, ami majd a nap végére vár. De máshogy alakult.

Először a március 29-én, a speciális színházak éjszakáján bemutatandó legújabb formabontó ötletünk, a Comment Lájv első próbájára ültünk össze hatan. Nem tűnik soknak, de egy ilyen előadáshoz nem kell több. Szerkesztőként is részt vettem a munkában, sok helyről másoltam ki kommenteket. Azt hinné az ember, hogy ez csak egyszerű kontrolcé kontrolvé, pedig azért jóval több annál. Ha arról nem is beszélünk, hogy a bemásolt anyagot alá kell vetni némi formázásnak, ott van még az is, hogy az ember belemerül a bulvármédia való világába, ezzel olyan információkra szert téve, amikre nem biztos, hogy szeretne. De ez az ára annak, hogy viccesek legyünk. Mert hogy ez vicces lesz, az biztos. Egyelőre egy jelenetet raktunk össze a sokból, de már azt is alig bírtuk röhögés nélkül felolvasni. Ehhez jött még Attila zseniális ötlete, hogy a megszerkesztett kommentfolyamokat a magyar történelmen átívelve adjuk majd elő. Így meglett a kontextus is, most jön a jelenetek végleges megszerkesztése, aztán a „megszokott” próbák. Az ötlet erős, és ha a felhozatal is legalább ilyen erős lesz, akkor itt tényleg a színház egyik legmulatságosabb előadása lesz látható. Eddig még van egy hónap, szóval egyelőre csak annyit mondanék: viszlát, kobra.

Másodiknak a harmadik mozgáspróba következett, erre már nagyobb számban gyűltek az emberek. Még szép, hiszen ki ne akarna trükköket eltanulni egy igazi profitól. Béla tényleg ismeri az emberi testet, olyan dolgok jönnek neki ösztönösen, csípőből (haha, szóvicc), amik nekünk már kicsit extrémnek számítanak. És a legszebb, hogy egy ilyen művész foglalkozik velünk, és közben mégis azt érezni, hogy egyenrangúnak tekint minket, barátságos és kedves, egy percig sem érződik róla felsőbbrendűség. Kevés ilyen ember van.

Ma kezdtünk el először magával az előadással foglalkozni. Emiatt a tréning első felén, mialatt az előző két alkalommal már megszokott mozgásokat ismételtük, kicsit türelmetlenebb voltam. Vártam már, hogy bemutathassam, mit jelent nekem a karakter, aminek mozgásos bemutatását Béla legutóbb ránk bízta. Sajnos részleteket még mindig nem árulhatok el. Béla itt is hozta a formáját, bámulatos, hogy hogyan tudja együtt kezelni az érzelmeket, a külső-belső tulajdonságokat, és a mozgásokat. Lassan az is kezd kiderülni, hogy ki mennyire alkalmazható eben a színházi formában. Persze még messze a vége, sokat fogunk fejlődni, és közben próbáról próbára jobb lesz, és a csapat is egyre jobban gondolkodik közösen.

Harmadiknak a színes trió maradt, azaz a Color House, Máté, Máté, és én (plusz pár kíváncsi megfigyelő). Egyre inkább a szívemhez nő ez a kis projekt, eleinte voltak aggályaim az új verzióval kapcsolatban, de ezek próbáról próbára eltűnnek, ahogy egyre inkább együtt van a két szereplő, és egyre inkább megtaláljuk a helyünket ebben a mixben. Mert ez az önfeledt játékról szól, hogy mennyire tudunk önmagunk maradni a színpadon úgy, hogy közben mégis játszunk valamit, hogy mennyire tudunk a nézőknek gondolatokat átadni, mennyire tudjuk őket bevonni. Egyre jobban teljesítünk, és ebben segítenek a külső vélemények is, amiket egy-egy próba után kapunk. Most már nem kérdés, hogy érdemes ezt csinálni, és bár nem volt a legintenzívebb próbafolyamat, hamarosan tényleg a végére érünk, és akkor jöhet az előadás céljának a megvalósítása: színházi gondolatokat ültetni a fiatal generáció fejébe, ahol egyelőre még üresség honol. De már nem sokáig!

Ilyen volt hát a vasárnapom. Fél napon át együtt lenni, alkotófolyamatból alkotófolyamatba vándorolni, közben sokat nevetni a többiekkel, akikkel már az életünk része a közös munka… Ennél kevés jobb időtöltést tudok elképzelni. A nap végi fáradtság és leépülés elmaradt, volt helyette feldobottság, szép remények, majd végül egy kis levezetés a gőz kiengedésével. És lesznek még hasonló élmények, jövő héten szintén egy napra esik a mozgás Bélával, és a kolorháuz MM-el. I’ll be back.