Szentháromság - próbanapló
A vasárnap hosszan telt. Három próba is volt, pont mint egy héttel ezelőtt. A szentháromság: commentlájv, mozgáspróba és colorhouse.
Color House (Tiával)
A [spec.] színházak éjszakájára készülő előadásunk javarészt a virtuális térből kinyert kommentekből tevődik össze. A buta magyarok kommentjeiből, hogy egészen pontos legyek. Épp ezért ez egy könnyed nevetős előadásnak indul és valószínűleg az is marad. Elkészült a szövegkönyv, s ezúttal a jeleneteket mozgással együtt is elpróbáltuk. (Bár nem sok mozgás lesz benne, de azokat tisztáztuk.) Számunkra úgy tűnik, hogy vicces lesz, legalábbis mi kacagunk rajta, reméljük, hogy ti, nézők is velünk együtt fogtok majd szórakozni ezen a sok butaságon.
És ha már panaszkodtam azzal kapcsolatban, hogy kevés volt a mozgás, nos, az az ezt követő próbán visszakaptam. Ugyanis a mozgáspróba csak eztán következett és szokásos módon jöttet a testet edző feladatok illetve a testtudatot fejlesztő gyakorlatok. Koncentráció überalles. Felturbóztuk a másik irányításra irányuló feladatot s ezúttal nem csak hárman, de öten kontrolláltunk egy embert. A fejét, a karjait és lábait. Minden szemszögből nézve fárasztó. Miután ezzel megvoltunk lecsiszoltuk a szólóinkat. A sajátom már közelít a pöpec felé, de még mindig van mit dolgozni rajta. De már most látszik, hogy sokkal precízebb és tudatosabb az, amit csinálok. Happyness.
És végül levezetésként Dávidkával és Mátékával megnéztük a Color House neccesebb jeleneteit és tökéletesítettük azokat. A darab egész jól halad, lassan előadásra kész, már csak finomítani kell egy picit és mehet a nézők elé. Ezt szintén színházi világnap hétvégéjén fogjuk bemutatni, szóval még egy okkal több arra, hogy eljöjjetek.
Legközelebb pénteken próbálunk Comment Lájvra és a mozgás bemutatóra is, még egy lépéssel közelebb kerülünk a végkifejlethez. Már várom.