Az interjú-sorozat utolsó mesélője Cziczó Attila, társulatunk szerzője, rendezője, olykor színésze is, a sorozat elindítója. Hosszan beszélgettünk a MOV(I)E STARS bemutatója előtt, a készülődő színésztársak kíváncsi tekintetétől kísérve. Sok mindenről. Egy része publikus. Konkrétan a kép alatti rész. Hallgassatok hozzá Dire Straits dalokat!

Tudom, hogy rengeteg dologgal foglalkoztál már: voltál hajós, újságíró, taxis, az éjszakai klubélet jelentős alakja, párizsi lakos... S bevallom engem ez utóbbi izgat: volt köze a párizsi létednek az Ady iránti közismert rajongásodhoz?

(nagy sóhaj, láthatóan meglepte a kérdés.) Furcsa, de a kettőnek semmi köze sincs egymáshoz. (tényleg furcsa) Amíg az Új versek című kötetét ajándékba nem kaptam egy lánytól, addig Ady nem érdekelt különösebben. Gimnáziumi tananyag volt és kész. Viszont - mivel imponálni szerettem volna a lánynak, akitől kaptam - elhatároztam, hogy a teljes kötetet megzenésítem ajándékként... 11 darabot végül tényleg, még a lemezborítót is megterveztem.... hát lemez nem készült belőle, de később ez lett az alapja az Adyról szóló darabomnak...

A Párizsnak?

Aminek most Párizs a neve. De, ahogy alakult, változott az alapanyag, úgy változott a cím is. Az elsőnek Dida volt a címe...

Dida?

Igen, így hívták Léda húgát (na, erről fogalmam sem volt) , aki (állítólag) látnoki képességekkel rendelkezett, és az írás a két gyerekről szólt, ahogy a húg próbálja lebeszélni Lédát Párizsról, mert érzi, hogy ott fog megismerkedni valakivel, aki majd tönkreteszi az életét... aztán a gyerekeket teljesen elhagytam.... maradt a kapcsolatuk, mint téma.... Egyébként, amikor írtam, gyakorlatilag hetekre beköltöztem a fehérvári (Székesfehérvár köznyelven) könyvtárba. Reggel felültem a vonatra, nyitástól-zárásig benn olvastam, jegyzeteltem; minden megszerezhetőt összekerestem Adyról, s a végére annyira eggyé lettünk, hogy az írásom visszaolvasva már el sem tudtam dönteni, hogy - a verseken kívül - mi volt eredeti Ady, s mit írtam én!

És akkor Párizs...?

Párizs egy nem tervezett véletlen volt. Kábé két évet töltöttem kint, hosszabb-rövidebb megszakításokkal... ekkor született például Dani fiam... Na, az akkori Párizs volt olyan, mint a mostani Budapest! Természetesnek tűnt, hogy keveredik fehér, arab, fekete... a határtalansága vonzott talán leginkább. Képzeld el, hogy minden reggel elsétálsz a Notre Dame előtt! Később laktunk a Montmarte-on, ugyanabban a lakásban, ahol valaha Hemingway!

Ekkor már írtál?

Musical-eket. Fiatalon nem a színház érdekelt, keveset is találkoztam vele, zömmel kötelező jelleggel... a zene, az igen. A gitár. A világraszóló önbizalmat adó rock.  Amikor Fehérváron (Székes...) akartunk játszani, megkérdeztük, mennyibe kerül kibérelni a művelődési házat, mondták, hogy 80 ezer, bólintottunk, hogy oké, és nekiláttunk összeszedni a pénzt. Találtunk támogatót, aki csak cégként tudott támogatni, hát csináltam egy bétét! Akkor vettem új effektet a gitárra, így lett a cég neve: Effect Bt. Csináltunk három telt házas előadást, bejött belőle legalább félmillió forint.

Hogyan lett ebből mégis a színház?

Amikor a Gárdonyi Művelődési Ház vezetője lettem, akkor kezdtem el óvodás gyerekekkel foglalkozni...

A Fészekben megismert módszereddel?

Ááááá! Csak játszottunk. Beszabadult nyáron egy csomó gyerek, akiket le kellett kötnöm. Ez olyan jól sikerült, hogy a szülők kérték, hogy egész évben tartsunk "Attila" napokat, így kijelöltük a vasárnapot és a kölykök jöttek rendszeresen. Nagyon népszerű volt a tévében a Tátika című műsor, a gyerekek mind ilyesmit akartak; gondoltam: egye fene! Ebből nőtt ki aztán, hogy a teljes István, a király-t megcsináltuk tátikában. Ez volt a fordulópont a pályámon. Kénytelen voltam tudatosan rendezni! Korábban is rendeztem persze, de ösztönösen, nem is gondoltam rá, hogy mit, miért. Itt viszont meg kellett terveznem, megmondanom pontosan, hogy a gyerekek mit csináljanak. A módszer...? Nem tudom, hogy tényleg módszer-e. Inkább hozzáállásnak mondanám.

Hm. A FÉM sikerét miként értékeled így utólag: áldás vagy átok?

(széles mosoly, pedig komolyan érdekel a kérdés: egy amatőr színházcsináló hogyan tudja feldogozni, beleilleszteni a hétköznapokba a kipróbált "üzemszerű", profi működés élményét? Mert, bizony átalakítja az agyakat, kínzóan vágyva sírjuk ám vissza, még ha lehetetlennek is tűnik az ismétlés. Mert a magánéletek más ritmusban peregnek.  Népmesébe illően nehéz akadály.)   Áldás... Egyébként a FÉM-et a "Reneszánsz"- pályázatra írtam... (amit zsűriztem egyébként.... és nem emlékszem, hogy Attilát olvastam volna. Pedig lelkiismeretesen buzgón csináltam a döntnökösködést...)  Azt gondoltam, hogy a kiírásba illő, ha én egy ún. reneszánsz embert mutatok meg, mert nekem a reneszánsz ezt jelenti: az ember, aki több dologba fog, sok mindent kipróbál... Aztán láttam, hogy dramatizált Mátyás király-történetekkel jönnek a többiek... (nem csak, de...)  Aztán Anikó (mindig, mindenhol felbukkanva: Jendrics Anikó, a társulatvezetőnk) szólt, hogy olvasta az Új Színház "Kőfal" pályázatát, adjuk be rá. Ódzkodtam tőle, pláne, hogy előző évben A Grönholm-módszer nyert, ami teljesen más..., de aztán, ugye mi is...másfél évadot játszottuk, nagy sikerrel. Érdeklődés lett volna még, de én  nem akartam, hogy tovább menjen. Szeretem "fenn" befejezni a dolgokat. Meg akkor már terveztük a HáRoMnőVÉrt...

Eltelt azóta öt év, szóba is került, hogy esetleg új szereplőkkel ismét megcsinálnád a FÉM-et... És midet rendeznéd még szívesen újra, ha lehetne?

Az Iskolapélda kivételével bármelyiket.... az túl személyes előadás volt. De a többit, azt hiszem, igen.

Akár máshol is?

Igen.

Azt tudjuk, hogy a kamaszdrámáidat játsszák számos helyen... Rendezni sosem hívtak?

Az Új Színházban éreztem, hogy Márta Pista szívesen dolgozna velem, de aztán konkrétumokig nem jutottunk el... 44 éves vagyok. Feltörekvő tehetség már nem lehetek az őszen lobogó hajammal, ezzel a névvel meg pláne... (ízlelgessük: Cziczó...., Cziczó..., hm)   Két lehetséges út áll előttem: 1/ beintegrálódom íróként, rendezőként a kőszínházakba , 2/ igyekszem egyre jobban csinálni az általam elképzelt színházat.

Amit hogyan jellemeznél... röviden?

Olyan embereket keresek, akik nem csak jók a színpadon, hanem szeretnek is itt lenni, jól érzik velem/egymással magukat. Kezdetektől a bizalomra épülő színház volt az elképzelésem. Mióta kamaszokkal dolgozom, tudom, hogy három éves ciklusokban kell(ene) gondolkodnom, ennyi ideig lehet teljes odaadással közös célra irányítani a figyelmünket... Persze, a racionalitást sokszor felülírják az érzések... de a nem kijárt úton nem lehet megspórolni az átmeneti keserűségeket!

És tudsz olyanokról, akik ellesnék tőled, amit s ahogy csinálsz?

Nem. Csak annyian szeretnek, hogy még mindnyájukat személyesen ismerhetem...igaz, én is keveseket szeretek...

Név szerint?

Mohácsiék, Pintér Béla...

Négy éve játszom veled, és látom, hogy ötletek garmadája van mindig a fejedben, rohanunk bemutatóról bemutatóra... mintha félnél megpihenni, fújni egyet?!

Ilyen vagyok. Szükségem van arra, hogy egyszerre több mindennel foglalkozzam. És igen, rengeteg az ötlet, de aztán jön a legnehezebb fázis: le is kell írnom őket, ezzel sok idő elmegy. S mire eljutunk oda, hogy rendezem, addigra már a következő(ke)t próbálom fejben írás-készre fogalmazni. Csúszik egyik dolog a másikba. De én ezt szeretem. Amióta a Halhatatlant játsszuk, tökéletes művészeti titkárrá sikerült képeznem magam. Mára az egyeztetések nagymesterévé lettem. Zolit (Bezerédi Zoltán művész urat, a Halhatatlan Döncijét) például elméletileg lehetetlen egyeztetni a Katonával (Bp.-i Katona József Színház közkeletű beceneve)...

Jut eszembe: magam is megerősíthetem, hogy a Fészek Színház tetszési indexe igen magas. Szerinted minek köszönhetően?

Szerethető színház. Szép, barátságos...

Na, de...

... mert nem túl kísérletező, és nem kiszámítható. Minden előadása kicsit más. Ugyanakkor keményen megdolgoztatja az agyat. Lehet mit hazavinni.

És tényleg színészeidre írsz szerepeket, darabot?

Dehogy. Talán kétszer, eddig. Mindkétszer Zsófira (Miklós Zsófia, az ominózus múzsa) , a TI-t (Terra Incognita) és a Gabriellát. Meg, persze az Iskolapélda elképzelhetetlen lenne (Koncsol) Ján nélkül. De ez már a darabok utóélete. Jó esetben a színész annyira  a magáévá tudja tenni a szerepét, hogy az összeforr vele. A Gyenge vagyok-ot, például Dancsházi Hajnalnak szántam, privát ajándéknak, hogy még egyszer színpadra álljon, aztán két sikeres évet ért meg és megkaptuk vele Katit (Andai Kati művésznőt, aki saját erőteljes kérésére társulati tagunkká lett). Négy éve meg sem fordult a fejemben, hogy kevés szereplős darabokat fogunk csinálni, adott volt egy szép számú csoport, gondoltam, majd szépen kiforrja magát...

Hm. S mi lesz, szerinted, mondjuk öt év múlva?

(nagy, hosszú sóhaj) Nem merek már jósolni. Évekig sikerült kitalálnom, hogy mi  fog történni, például, hogy ki nyeri az Oscar díjakat, de mostanában már nem sikerül. Gyorsan és nagyon változik minden... Fiatalokkal biztosan kevesebbet fogok foglalkozni... De azért vagyok annyira magabiztos és optimista, hogy azt gondoljam: akkor még a pályán leszek!