Kevesen vagyunk, Budapest legszebb színházában, zömmel egymást már megismerő emberkék. A Fészekhez szokottan. Mosolygósan. Bemutató van. Sikerült bemutató. Vagyis készítők, megtekintők egyaránt elégedettek az eredménnyel. Csak azt árulja el valaki, hogy milyen az az extra száraz pezsgő (mert a fantáziám...)?

Az előadás alig egy órás. Háromszereplős monodráma. (furán hangzik, ugye?) Felszabadult játék a játékkal. Mindenki oda teszi a székét, ahová akarja. Ja, persze, a darab a szabadság igényének felismeréséről (is) szól! Aztán lehet helyezkedni, ha rossz helyre tévedtünk. De ez nem kínos helyezkedés, egyszerűen csak egy újabb lehetőség. Amit magunk választhatunk. S persze, rabjai vagyunk a saját félelmeinknek, megszokásainknak, mégis nevetünk, tényleg, felszabadultan. Jonatán körtét eszik (ezzel a névvel miért nem almát?) kecskesajttal. Vele nyelünk. Az ő reményével együtt csillan a miénk is. Sült galamb nem repül sehová, de nem is baj. Élünk.

Jó itt nézőnek lenni. (Andai Kati mondta ezt kifelé jövet az előadásról, kispárnával a kezében, én csak bólogattam.) Mert tényleg jó. Színésznek is, de az a magánügy(ünk) - Bezerédi Zolitól Tyroler Cintiáig. Kortárs színház vagyunk, kortárs íróval és mondanivalóval. A máról, maiul, költőien. Igaz, klikk-telenül, semmilyen potentátnak sem tanítványaként. Isszuk is a levét (lehet, hogy ilyen az az extra száraz pezsgő?). Másképp csináljuk jól, de nem jön meg(el)lesni senki, mert kívül esünk a kánonon. Irigykednek ránk vagy leszarnak bennünket. Mármint a szakmában. Akár a struccok. A nézők viszont néznek. Már az a viszonylag szűk kör, akikhez médiátlanul eljutunk. Felzabálhatna bennünket a tehetetlenség mérge, de... éppen megnéztük a Galambot és tanultunk belőle.. just a relax. (nem Rolex!)

Ötödik évadomat töltöm a Fészek Színházban. 2010 őszén kezdtem, az "Iskolapéldával", nyolcadmagammal. Mára csak  Miklós Zsófi maradt meg mellettem a színpadon. Változtunk, változunk. És nem vissza. Többen játszunk máshol, nézünk másokat is, tudjuk, hol (lenne) a helyünk. Ilyen erős repertoárunk még nem volt, nincs kakukk(már megint egy madár)tojásunk. A játszott drámáink zöme megjelent Cziczó Attila friss kötetében. Jól dokumentáltak volnánk. Ezen a blogon például visszaolvasható rólunk minden.

Mondjuk azt esetleg elárulhatná valaki, miként kell (lehet) érvényesülni pusztán az elvégzett teljesítmény alapján?! Megköszönnénk.