Adj egy jegyet ajándékba!

FELFÜGGESZTETT SZÍNHÁZJEGY – SUSPENDED THEATER TICKET

Mi, a Fészek Színházban fontos feladatunknak érezzük, hogy a színházat minél több olyan emberrel megkedveltessük, akiktől az eddig távol állt, illetve minél több olyan társadalmi csoporthoz eljuttassuk, akiknek egyébként kevésbé van alkalmuk, lehetőségük színházjegyet vásárolni.

pluszegyjegy.jpg

A „Felfüggesztett színházjegy” kezdeményezésünkkel elsősorban ez utóbbi csoportra koncentrálunk. A talán ismerős, vendéglátásban elterjedt és népszerű „felfüggesztett kávé”-mozgalom mintájára a magyarországi színházak közül elsők között lehetőséget kínálunk mindenkinek, aki kultúrát adományozna rászorulóknak, hogy jótékony célra megvásároljon plusz egy 2000 forintos jegyet, melyet egy rászoruló beválthat a Fészek Színház bármely előadására. A program lényege, hogy ha szívesen támogatnál rászorulókat, most itt a lehetőség, hogy valami különleges adományt juttass el hátrányos helyzetűeknek.

Meggyőződésünk, hogy a kultúrát, a művészeteket mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni, a színházcsinálás pedig az önkifejezés közösségi formája, és fontosnak tartjuk, hogy a színházba járás ne csak a tehetősebbek privilégiuma legyen. Ha pedig valaki megteheti, hogy segítsen egy rászorulón, miért ne ajándékozna valakinek kikapcsolódást?

Ha te is így gondolod, ajándékozz élményt: +1 JEGY! Köszönjük!

Címkék: adomány jegy