Egy meglehetősen súlytalanná lett színházi szaklap írt a közelmúltban egy jópofának szánt szösszenetet a legundokabb nézőket kivesézve. Ami tény az tény: tényleg vannak elviselhetetlen színházba járók - miközben azt is illik megemlíteni, hogy a nagyon nagy többség azért megy színházba, mert odatartozók tartja magát, s tényleg!

S azt is megemlíteném, hogy nem a horkoló, köhögő, elkéső stb néző a leggázabb, hanem a piti(áner).

Sokszor forr fel az agyvízem, mikor találkozom velük. Mert hogy nem tudom megérteni őket!

Nekik ingyen jár a színház! 

Vagy legalábbis olcsóbban, mint az átlag halandóknak. Hahahaha...

Sokszor ülök én is a pénztárban, s imádom az alkudozásokat. Hm. Elsők a "szakmaiak". Hogy-hogy kell fizetni? Hiszen ők is színházi emberek. Nekik ingyenjegy jár. Aztán vannak az ismerősök. "Szóltak, hogy jöjjek el. De ezért fizetnem is kell?" S az álnyugdíjasok, áldiákok: van ez a kedvezmény, ugye? Van. Nyugdíjasoknak, diákoknak.

S vannak az igazi pitik: erre a helyre tényleg kell fizetni?

Pedig mi mindent megteszünk, hogy annak, akinek nem jut, tényleg ne kelljen a kimondhatatlanul hatalmas 2500 forintot kifizetnie. Vannak a kedvezményeink: online mindenkinek, amúgy fiataloknak és öregeknek. Még a szakmának is kedvezünk, de pofátlanul felvittem a szakmai jegy árát - amilyenek ők is, ugye?

És van a +1 jegyünk, amit más fizet ki, hogy a szegényebbek is járhassanak hozzánk. És a bérletek, a csoportos kedvezmények, az alkalmi kedvezmények. S lehet velünk beszélgetni is: arról, hogy nincs annyi, ami elég lenne a színházra. (Mindig pozitívan állunk az ilyen esetekhez.)

Amúgy meg az igazság az, hogy a nagy többség örömmel fizet. Sőt, többet is adna, mint amit kérünk. Mert a nagy többség megérti, hogy ez az a színház, amit tényleg csak a Színházért csinál néhány fanatikus. Hm.

Akkor?

(Akkor sem mehettem el szó nélkül a pitik viselkedése mellett. Pont.)