Mikor elindítottuk ezt a blogot, azon gondolkodtunk, hogy mi lehet az, ami még érdekelne titeket. Elsőként körvonalaztuk a "működésünket", kik vagyunk, mit és miért csinálunk, hogyan, kikkel, kiknek. És bepillantást engedtünk a múltunkba. Honnan jöttünk, miket csináltunk. Lassan lezárhatjuk ezt a fejezetet, hiszen amit nem írtunk le itt, azt megtalálhatjátok az internet végeláthatatlan világában.

Negyedik éve csináljuk a "fesztivált" ebben a formában, s tizenegyedik éve ezen a néven. Az elmúlt időszakban nagyon sokan - főleg fiatalok - fordultak meg nálunk. Jórészük csak kisebb időszakot vállalt, de sokan vannak, akik életük legmeghatározóbb éveit töltötték velünk.
Mivel a legfőbb felszíni kapocs köztünk a színpad szeretete - bár az éle másról szól! -, így fontosak (legfontosabbak) a közösségek. Sok volt. Kezdetben egy-egy előadáshoz köthetőek, majd helyhez, térhez, időhöz. Ezeknek a kis közösségnek történeteik vannak, és ebből a sok-sok történetből áll össze a Fészek Színház története. Történelme.

Megkértük néhány egykori színjátszónkat, írják le élményeiket. Ezeket olvashatjátok. (Érkezési sorrendben.)

Elek Zsuzsanna (Fészek Színház Agárd, 2000. szeptember - 2002. augusztus)
Hát... nekem annyi jó élményem van.., hogy szinte regényt tudnék írni :-) Rossz élményt semmiféleképpen nem mondok, mert olyan nem létezik ...legalábbis az emlékeim szerint :-) Mondjuk talán egy van... mikor voltunk drámatáborban, és elhittem azt, hogy Eszter nővérem eltűnt, én meg kiborultam! Igaz Attilának szánták ezt a kis tréfát... és én kaptam be a horgot. Na az érdekes volt :-) Hálaistennek csak ez az egy rossz élményem volt akkoriban. Jó élmény??... Hát nem is tudom hol kezdjem! Talán amit ki tudok emelni a sok jó közül, az az ABSZURD EST, ahol Petőfi Sándor "Füstbe ment terv" című versét többféle változatban adtuk elő, bár nekem kifejezetten Attila a te előadásod tetszett a legjobban:-) Úgy gondolom azon az estén velünk együtt a nézők is nagyon jól érezték magukat. De természetesen feledhetetlen élmény marad számomra az "uristen@menny.hu" című darab előadása is, melynek egyik próbáján te öntöttél belém lelket, ugyanis kissé szégyenlős voltam akkoriban, és túl halkan mondtam el a szövegemet... mire te elkezdtél velem "kiabálni", ezzel is megmutatva, hogyan kell a színpadon előadni a darabot, hogy mindenki jól értse, és hallja amit előadok/előadunk. Na, azóta úgy kiabálok, hogy még a ház fala is beleremeg :-D Nahát nem írtam le minden jó élményemet... de így is egy kisebb regényt sikerült összehoznom:-) Jó egy kicsit nosztalgiázni, mert ezek voltak életem egyik legjobb évei, mikor a Fészek Színház tagja lehettem! 
Zsuzska

Sütő András Miklós (Fészek Színház, 2009. június - 2010. július)
[Kicsi voltam mikor Attilával megismerkedtem. Játszottunk a fesztiválján gyerekként Agárdon, a Lázár Péterrel. A Bogdán Norbival meg este annyira belemelegedtünk, hogy löktük a sódert hajnalig a színpadon a népnek... És a Cziczó Attila is nevetett. "Kinéztük egymást" magunknak. Aztán évről évre itt, vagy ott találkoztunk fesztiválokon, vagy egyéb színházi ügyek kapcsán.] Ezekből az összekacsintásokból született az első közös munkánk, a FÉM. 
Mindegyik emléknek örülök amit ez a darab hozott. 
Friss vulkánok.
Süti

Szabó Ágnes (Fészek Színház Agárd, 2001. szeptember - 2006. június)
Jó érzés tartozni valahová, részese lenni egy csapatnak. Megízlelni a csapatmunka szépségeit és nehézségeit is. Mivel sportolni nem igen volt lehetőségem, egy új osztályfőnök, Papp Zsusza néni révén mégis leköthettem feles energiáimat az újonnan alakult színjátszó csoportban. Egyre korosabbá válva, kinővén a gyermek színjátszást Attila kezei közé/alá kerültem mint diák és ifjúsági színjátszó. Összesen 8 évet töltöttem el drámázással. A szám azt hiszem magáért beszél. Ha nem szerettem volna, nem csináltam volna. Miért szerettem? Mert tartoztam valahová, együtt alkottunk, együtt értünk el sikereket. Még ma, távol a színháztól is szívesen gondolok vissza azokra az időkre. A színház, az ott ért élmények, a csapat, a darabok és Attila mind formálták a személyiségem. Nélkülük nem lennék az az ember, akivé lettem. Felnőtt lettem és mindez hozzásegített.
Ágica

Zelki Benjámin (Fészek Színház, 2007. november - 2009. május)
A Faceek SzínHáz.
12.-es voltam, amikor a Fészek Színházhoz kerültem. Régóta gondolkoztam rajta, hogy ki kéne próbálni a színjátszást. Nagyon sok minden érdekelt, és az érettségi felé vészesen közeledve ez is felmerült, mint egy alternatíva, mint egy álom arra, hogy mivel is foglalkoznék szívesen. Lévén hogy semmilyen tapasztalatom nem volt színjátszásban., arra számítottam, hogyha tényleg színész szeretnék lenni, ilyen-olyan hangképzés, mozgásgyakorlatok és egyéb unalmas feladatok elsajátításával heti 10 próbával talán 3 év múlva lehetek fa egy vidéki kőszínházban, de ha csak hobbiszinten csinálnám, akkor kevesebb munkával is lehetnék mellékszereplő egy unalmas darabban, amit senki nem néz meg.
Nem így történt. Másfél évet töltöttem a színháznál, és két nagysikerű darab főszerepével büszkélkedhetek (persze a Fészek Színházban nincs olyan hogy főszerep, mert mindenki sok szerepet kap, de mégis ezt írom mert ez így menőbb). A Káéletet 14-szer játszottuk ha jól számolom, kb. 1200-an látták, az Országos Diákszínjátszó Találkozón pedig ezüstöt kaptunk a döntőben. Emellett több más fesztiválra és imprófesztre is mentünk. Pedig mi ezt csak hobbiból csináltuk, mellette gimibe jártunk. Valahogy úgy voltak megírva ezek a darabok. Ezeket nem lehetett elrontani. Nem látszott hogy ki a „jó színész” mindenki mindenhogy jó volt, a darab feküdt, vitt minket, siker volt, úgy mentünk be, úgy jöttünk ki.
A Fészek Színházban az egyén számított. Mindenki egy kicsit hasonlított a saját karakterére, hogy direkt így volt-e megírva, vagy csak megszerettük, és úgy éreztük, mintha kicsit mi lennénk, nem tudom. 
Attila velünk foglalkozott, amíg mi a darabbal. Én kicsit félénk kisfiú voltam, voltak bajaim a nyilvános szerepléssel, a Fészek Színház nagyon sokat segített ebben nekem. Attilának minden ember egy feladat, segíteni nekik a problémáiban, vívódásaiban, utat mutatni, és mellesleg nem árt ha jó színész lesz belőle. Attilát nagyon foglalkoztatja a fiatalság-téma. Minden darabban elhangzik legalább 15-ször az hogy „fiatalság”, „öregszem”, „ti öregek”, „amikor én még fiatal voltam”, stb. Valószínűleg ezért dolgozik fiatalokkal (mennyire okos megállapítás?!) Testközelből látja a problémái(n)kat, hihetetlen sokat tud rólu(n)k, sokat segít a felnőtté válás folyamatában. 
A Fészek Színházban kicsit úgy éreztem magam mint egy családban. Attila és Anikó a szülők, és a színjátszók a gyerekek. Mindent tudtak rólunk, mindenben segítettek akinek kellett. De mégsem volt autoriter, Attila úgy tudta megragadni a figyelmet és kiharcolni a tiszteletet, hogy közben olyan volt mint egy gimis osztálytársam. Jófej és partner.
És elmondhatom magamról hogy ma már semmi sem olyan mint amikor én FIATAL voltam. Amit írt(ál) Attila, hogy 4 éve van ez a műfaj, ennek a 4 évnek én pont az elején voltam itt. Hát sok minden változott. A kis színház egyszerűsége, kiforratlansága, forradalmisága, a meglepetés, és a családiasság tette számomra varázslatossá azt a bő másfél évet. 8-an voltunk, egy nagy autóval mentünk a fesztiválra, kijött a színpadról 40 színjátszó, és bementünk mi 6-an, Attila meg Ancsi pedig izgulni a fal mögé. 
Jó figyelemmel kísérni a színház fejlődését. Fejlődés, ez egyértelmű. Ma mi van? Saját színház. 3 csoport. Többtíz ember. Sok felnőtt. Nagy siker. Interticket… De én arra a másfél évre emlékszem vissza szívesen, hiszen az volt a robbanás, a forradalom, ami nagyrészt alattam következett be. A Káéletet a Thaly Klub összecheguevarázott cigifüstös pincéjében próbáltuk és a Zöld Macska kicsi sötét diákpincéjében adtuk elő, a Fémre pedig már az Új Színházba hívhattam a barátaimat, akik kritikusok és ismeretlenek, -„igazi nézők!”- közé ültek be. Fontos és impulzív másféle éve volt ez az életemnek. Örülök, hogy alakíthattam a Fészek Színház „történelmét”, és a Fészek Színház alakította az enyémet.
Béni

Tihanyi Fanni (Fészek Színház, 2008. november - 2009. augusztus)
primér asszociációk arról, hogy mi jut eszembe a fészek színházról.
fém. 
vagy inkább fame?! amikor tsak fémben gondolkodtunk.mindenben tsak őt láttuk - ki jobban, ki kevésbé. most is ezt látom a szobámban. fémes póló. kések smsek. még az a dezodor is megvan, amit már nem is tudoom miért kaptunk.
mi megcsináltuk. ott és akkor. azt hiszem kicsit megváltottuk a világunkat
Fanni

Pap Eszter (Fészek Színház Agárd, 2001. szeptember - 2006. június)
Féltem tőle először.
Élveztem a próbákat és az előadásokat.
SZerettem/szeretek színpadon állni és hiányzik az az érzés ma is, amit ott lehetett érezni.
Egy életre meghatározó volt, amit ott tanultam.
Köpések, mármint aranyköpések, na abból is született sok-sok az évek alatt, vagy csípjetek meg, ha ez nem igaz:)
SZívesen lennék ma is aktív tagja!
Így kell ezt csinálni, de amúgy "ti mindig pirosban vagytok?"
Nem lehet elmondani a ,,fészek" érzést, át kell élni!
Hiányzik az egész (próbák,fellépések,emberek=()
Ááááá, dehogy, ha valakinek elmesélném mi történt velünk az együtt töltött idő alatt, úgy sem hinné el!
Zárni sosem egyszerű egy olyasmi dolgot, amit nagyon szerettél...
Eszter

netcsemegék:

Belák Ádám (Fészek Színház Agárd, 2002. szeptember - 2005. június)
Nem mindig voltak úgy a dolgok, ahogy most … valahol elkezdődött … valahol elromlott … de tudni, hogy volt jó. A mai napon egy ilyen időszakot ragadnék ki az életemből … és dolgoznám fel nem túl pontosan … az egész jelenség általános iskolás évfolyamtársaimnak … és Cziczó Attilának volt köszönhető … életem egyik legszebb időszaka következik … röviden … keszekuszán…. [itt olvashatod tovább]
Belák Ede

Ánosi Judit (Fészek Színház Agárd, 2000. szeptember - 2002. augusztus)
emlékezem. és újraélek mindent, amit szinte már el is felejtettem; hogy mit kaptam attilától, a csapattól, a munkától, hogy milyen volt kamasznak lenni, játszani és tanulni. nem nosztalgia volt ez, inkább olyan, mint mikor álomból ébred az ember, és abban a világban találja magát, amelyikről álmában szinte megfeledkezett. [itt olvashatod tovább]
ánosijuci