Február 26. - Gyenge vagyok

A szombati előadás különleges volt. Különlegesen fáradtan értem be délután a színházba és különlegesen izgultam kezdés előtt.

Ami persze nem baj, szerencsére könnyű szerepbe építeni. Meg az sem baj, hogy a közönség is különleges volt. A várt röhögcsélés elmaradt, helyette a síri csend. Síri, de nem gyászos értelemben, nem is az unottság miatt - feszült volt a figyelem. Az érzések, rezdülések a színpadról valahogy kiúsztak a nézőtérre és végig rajta ültek. (Kicsi a tér, belemásztunk a nézők aurájába, de ezt sem elzárkózás fogadta, hanem inkább kíváncsiság.) Én legalábbis ezt éreztem: mindenki kamillázott, koncentrált, követte a történetet, a változásokat, az apró részleteket.

Jólesett. Megtisztelő volt. Taps, taps, taps, fütty (!), taps, taps, taps. Nagyon szívesen. Köszönöm szépen.