Iluska napló - most ugrik a majom, fekete leves, ilyesmi...

március 3. - csütörtök

Végül mindenkinek sikerült megoldani a lehetetlen feladatot (akkora ellentmondás, mint „A HÁZ”, tudom, de mindegy), és az összes iluskás kiválasztotta a három kedvenc számát. Próba elején be is szolgáltattuk a Ny. Attilának – hogy innentől kezdve mi lesz az egészből, nem tudjuk, ha akad köztük „olyan”, ami valahol illik az előadásba, használatba vesszük. Csöpögve csak annyit írnék, hogy ebből is látszik mennyire magunkévá tesszük a témát (mennyire sajátunk az anyag, mennyire mi magunk vagyunk az anyag – jó anyag vagyunk? Szippszipp, hüpphüpp, hát persze!), mennyire TÉNYLEG rólunk fog szólni a dolog: ezt már sokszor megfogalmaztam, de hát úgy érzem nem lehet elégszer, mert tényleg minden jel erre mutat.

 

Tehát mi volnánk benne az első Iluska-projektben. Igen ám, de szerepeket még mindig nem osztottunk... Kiket fogunk játszani? Persze annyit már tudunk, hogy egy mai, fiatalokból álló közösséget, de már az előző próbán is kiütközött, hogy mindenki szomjazza a részleteket, a konkrétumokat.

 

Az első feladatban sem pontos karakterrajzok álltak a középpontban, de legalább élveztünk, és a közös munka gördülékenységét tapasztaltam az előző alkalommal beütő ötletelés-káosszal ellentétben. Csapatmunka! Jessz. Háromnegyed órát kaptunk a kidolgozásra, páran legyintve lazáztak, hogy áh simán elég lenne 20 perc is (én is soknak tartottam rá 45 percet), de közben azért picit ráparáztunk, mikor elkezdtük konkétan kidolgozni a feladatot, amiben Nyulassy Attilát (r.), mint vadidegen, színházunkba betévedő tagot kellett Tiának és Hajninak körbevezetnie az egész helyen, bejárattól kezdve mosdókon, a tükrös előteren, kólaautomatán keresztül, a „ruhatáron” és a képes csarnokrészen át, az öltözőbe és a gyorsöltözőbe bekukkantva, a színházterembe kilyukadva, miközben mindenhol történik valami (beszélgetés, mozgás, élet, élet, élet), amit Tia és Hajni bizalmasan kommentál kedves látogatónknak. Belátás egy hangyabolyba, ahol mindenki látszólag összevissza teszi a dolgát, mégis egységes az egész, mert látszik, hogy egy olyan közösség, aminek mindenki aktív részese. Mint azok a videók, amikben egy helységben mozgó kamera látóterén kívül átrendezik a teret. Mindenki pontosan tudta mi a feladata, azt hogyan kell időzítenie, hol, hogyan, kivel. Előre kitervelt, szándékos, különös kegyetlenséggel elkövetett természetesség.

Hát nem elragadó?

 

Ezután egyesével, párosával, hármasával és négyesével ült le velünk Attila és elmondta mindenkinek, milyen is lesz a karaktere. Ezeket az eddigi 3 tréning feladatmegoldásai és tapasztalatai alapján szülte meg. Ezekkel kellett külön csoportokban megadott jelenetet csinálni, amiket Attila külön-külön nézett meg, csiszolt rajta, megcsináltuk kis változtatásokkal újra. Először volt olyan, hogy nem láttuk egymás megoldásait. Hiányzott – szeretem nézni a többieket. De mostantól úgyis az osztott jelenetpróbák következnek. Amikor nem lesz ott egyszerre mindenki. Munka.

 

Furcsa lesz, mindegyik figurában van egy jó adag mi, én, és mindenki saját szerepében ott van ő – a színész, az ember. Könnyebb lesz így? Összekeverni magunkat a szerepekkel? Határokat húzni? A reflektorfény mögé bújni és a színpaddal takarózni?

Most már aztán tényleg izgatottan várom a végeredményt, de talán nem is azt, hanem inkább magát a munkafolyamatot. Tök jó lesz végigcsinálni. Lépésről lépésre. Izgulok. Alig várom. Be vagyok sózva! Rápörögtem. Szerintem a többiek is (remélem jól látom). Lelkesedek, nem tehetek róla.

 

 

Címkék: próbanapló