március 3. - csütörtök

Mai remek kis terveim a kezdés pillanatában dőlnek dugába, ami annyira azért nem lep meg. Az egyik szereplővel abban állapodtunk meg, hogy ha ma sem jön, akkor részéről véget értek az Iluska próbák. Véget értek. Ez csak azért kellemetlen a mára nézve, mert ma elkezdtük volna megszülni a szerepek alapjait, nem az előadásban látható, hanem általam kitalált jelenetekben, szituációkban kipróbálni őket, élményeket gyűjteni, hogy amikor majd maga az Iluska készül legyen miből dolgozni. Hát ha hézagosan is ugyan, de ez a folyamat azért beindul ma.

Először begyűjtöm a kedvenc zenéiket, ami a házi volt, kíváncsi vagyok. Remélem találok olyat, amit tudunk használni – ez igazából azon múlik, hogy melyik, kit mennyire ihlet meg –, de szeretném nagyon, ha a saját zenéik (is) szólnának közben. Izgalmas lenne, ha valakinek a szerepéhez illene a kedvenc száma. Meg ez színesíti az előadást is, bár én is elég sokféle zenét hallgatok, nem árt egy kis impulzus. És ha már azt tűztem ki célul, hogy belőlük csinálok előadást és ehhez ennyire partnerek, akkor bizony dolgoznom kell.

Imádok egyszerre tizenhárom embernek beszélni, néha képtelennek éreztem magam arra, hogy fenntartsam a figyelmet egy ilyen helyzetben – értelmesen elmondani, amit szeretnék, úgy hogy mindenkihez eljusson, közben elég érdekes is legyen a dolog. De azt hiszem kezdem megtalálni a kulcsot, hogy hogy tudok annyi energiát átadni egy ilyen magyarázás közben, hogy mindenki kedvvel ugorjon bele a feladatba. Legalábbis látva az első feladat megoldását, úgy tűnik ez sikerült. Az első feladat: élet a Fészekben. Ki, mit szokott csinálni, mik a témák, hol, mik történnek, ezeket kell megmutatni, de érdekesen, élettel és energiával telve. Ha valaki nem szokott semmi látványosat csinálni, akkor nyugodtan kitalálhat, beszéljen össze a többiekkel. Az egész színházban. Vagyis az épület minden terét, minden zegét-zugát fel kell használnia a tizenkét embernek, ahol a néző van mindig ott kell történnie valaminek, ha valaki pedig végez egy helyszínen egy jelenettel, akkor rögtön mehet a következőbe. A néző én leszek, engem kell két embernek vezetnie, akik sztorikat, érdekességeket mondanak el a felbukkanó emberekről, helyzetekről. A bejárattól a színházteremig, folyamatos játék, egymásba folyó ötletek. Ja és ha ez nem lenne elég nehéz: tizenketten kell együtt dolgozniuk, különösebb irányító erő nélkül, hallgatniuk, figyelniük egymásra, háromnegyed óra alatt.

Meglepő, vagy nem meglepő, mindenesetre az előző alkalom elejéhez képest mindenképpen meglepő, hogy sikerül. Minden klappol, még annak ellenére is, hogy nem feltétlenül a legideálisabb vendég szerepét öltöm fel. Állandóan kérdezek, megállítom a két kis kalauzomat, hogy megnézzem vajon elcsúsznak-e a jelenetek, történik-e káosz, vagy bármi, de nem. Sőt, nagyon ötletesen, pár poénnal, izgalmas kis dologgal körítve, tényleg élményszámba menően visznek végig a színházban. Persze az izgalomban az is benne van, hogy kapkodnom kell a fejem, hogy nehogy lemaradjak valamiről, a zárás pedig meglehetősen hatásos: mindenki nekem tapsol, miközben női melltartók lepnek el a színházteremben. Jól mulatok és hát mit ne mondjak, meglepődök. Nem volt részem még ilyen élményben, ezzel a jelenettel teljesen megvettek. Kurva jó lett és úgy tűnik az ötlet is jó, hogy valami hasonlóval kezdjük az előadást. Azt hiszem ezeket az önálló feladatokat itt kell abbahagyni, úgy tűnik tud együtt dolgozni a csapat, ötletek is vannak bőven, szóval most már neki lehet esni a jeleneteknek. Úgyhogy mostantól következnek a kisebb csoportos próbák, amíg elkészülnek a jelenetek. És a szereplők.

Bűdi Annamária, mint Iluska tiszta sor, Herczeg András lesz majd Jancsi, a két főhős esetünkben osztálytársak, úgyhogy a többi szereplő jelentős része osztálytárs lesz: Miklós Zsófi, Sipos Veronika (köztük lesz majd egy érdekes ellentét, de belső infókat nem árulok el), aztán Mészáros Claudia, Kiss Boglárka, Gallai Dávid, Kohut Zsanett (lesznek konfliktusok jócskán), Iluska édesanyja Ács Kata lesz – aki nemrég érkezett hozzánk – Horváth Máté pedig majd jelentősen megkavarja Jancsi lelki világát a gyárban (reméljük) és lesz még két konferansziénk is Tyroler Cintia és Molnár Hajnalka (remélem mindenkit leírtam), ja igen, Jancsi apja. Hát majd meglátjuk, hogy mi lesz az ólomkatonából, amikor találkozik a tündérrel és a boszorkánnyal. Merthogy őket se hagyhatjuk ki, ha már meséről van szó. Nem gurult el a gyógyszerem (még), úgyhogy folytatjuk a próbát. Mivel Iluskánk ma beteg, ezért Jancsinkat szabadjára eresztem (csak annyit kell várnia míg kiadom a feladatokat, hogy váltsunk pár szót, például, hogy megnyugtasson, hogy könnyen tud szöveget tanulni) és Iluska anyját is (ma vesztettünk el egy Jancsi-apát, akinek hát lettek volna kalandjai a fia barátnőjének az anyjával). Úgyhogy megpróbálom összeszoktatni a két konferansziénkat, egyelőre csak erősíteni a kapcsolatukat és valahogy megtalálni velük, hogy mi az a játék, amit ők is tudnak csinálni és jól megy a szerephez is. Két ellentétes szerep, egy rideg és egy érzelmes, amiket tudnak váltogatni is közben. Zsófi, Vera és Zsani már jobban magukra vannak hagyva, megkapják a szerepek kereteit, hogy milyenek, mik az indíttatások, még csak tágan, aztán egy szituációt és jó munkát hozzá. Bogi, Clau, Dávid és Máté szintén, bár az ő helyzetük nehezebb, mert karaktereik függnek a főszereplőktől – legalábbis számomra, de azért a kereteket és a helyzetet, amit ki kell dolgozni megkapják. Csak azért van nehéz dolguk, mert bár alapkonfliktust lehet közöttük generálni, azt nehéz továbbvinni. De én is segítek nekik, adok ötleteket, dolgozunk egy picit együtt is, ami jó, mert szokták azt, hogy én belenyúlok a dolgaikba, én is őket, hogy mit hogyan értenek meg és azt is látom, hogy kinek mi való. Módosítok is pár tervet a fejemben közben. A másik hármas magától is jól halad, egy kicsit túlbeszélt, túljátszott, de statikus jelenetet csinálnak, amihez adok nekik pár instrukciót, javítást, aztán később megnézem újra a jelenetet és kifejezetten haladtak vele. Jó.

Ami tanulság: szöveg kell. Nehéz egyszerre a szerepekre – amik azért bonyolultak és bonyolódni fognak – és a szöveg kitalálására is figyelniük, aztán meg jönnek majd a tárgyak is. Ehhez idő kell, sokkal több, mint ami hátravan, úgyhogy otthon belevetem magam a számítógépembe és a következő próbára legyártok egy kész szövegkönyvet. Igazából minden megvan hozzá, csak formát kell neki adni és időt a színészeknek, hogy megtanulják. Eredményes próba volt, egyre jobban élvezem, most már egyre inkább használva vannak élesben is az ötleteim, a meglátásaim, most már nincs ilyen lassú tötymörgés, mint eddig. Ja és jövő héten megnézzük, hogy hogyan lehet bevilágítani a gyárat, a hely már megvan.