"Adni és kapni" - hétfői cziczóságok

11 évesen megszerettem a Beatlest. John Lennon akartam lenni. Gitáros. Apám kölcsönadott egy fiatal tanárnak egy mobil villanyórát, aki fizetségként gitározni tanított. Így lett egy zenekarunk Dugóval, Hacsival, s Tanbával. Középiskolában Dugó osztálytársa lett Balu, aki beszállt a zenekarba, majd egyik tanárával, Butola Zolival írtak egy rockoperát, amiben zeneszerző, s kicsike szövegíró lettem.

petimegen2.jpg

11 évesen öcsémmel

A rockopera megtetszett, ezért amikor a főszerepelő, Farkas Peti Pákozdon művház vezető lett, kitaláltuk, hogy írok egy újabbat. Ez lett a Dorottya, amit már én rendeztem. Kitaláltuk, hogy csináljunk színházat, s csináltunk. Zenéset. Amikor a gárdonyi művház udvarán próbáltunk, egy rakás kisgyerek keveredett közénk. Ősztől foglalkozni kezdtem velük, s észre sem vettem, lett egy gyerekcsoportom. Aztán az agárdi iskola igazgatója elhívott a sulijába, hogy foglalkozzak diákokkal. Csináltam egy diákszínjátszó csoportot, az lett a neve, hogy Fészek Színház, s egyre komolyabb témákat dolgoztam fel, és prózában. Aztán Etyeken folytattam, majd Bugyin. Találkoztam Anikóval, aki elmondta, hogy én színházat csinálok ám! Juhéj! És akkor Pesten is csináltam egy diákcsoportot, csak úgy, de már vele. (Anikóval.) Megnyertünk egy pályázatot az Új Színházban, s megtetszett a kőszínházi közeg, főleg a színes színpad meg a fizető nézők. Volt egy pályázat, nyertünk lámpákat. Anikó szerzett hozzá helyet, ez lett a Jemol. Akkor már nem diákok voltak a diákjaink, hanem öregebbek. Írtam hát öregesebb drámát. Ahhoz meg kellett még "öregebb" színész, ezért megkerestem Andai Katit és Stubnya Bélát. Aztán írtam még sok drámát, s még több színészt kerestem meg, és most itt tartunk.

Ilyen egyszerű ez.

(Már drámakötetem is van. Tudtad?)