Március 11. - Iskolapélda

Végre elértünk a tavaszhoz! Ezt leginkább a pénteki előadás napján érezhettük meg idén először.
Megérkeztem a színházunkba, elmondtam a legújabb fejleményeket Attiláéknak. (Nézőkről, iskoláról…) Megérkezett Vera is. Betegen! Gyakorlatilag nem sokon múlt, hogy az előadás elmaradjon. Csak akkor én ugrok fejest a Dunába. A szokásoshoz kicsit jobban izgulok, de ez érthető. (Vera, nézők, ráadásul a Mechából, az én sulimból!) 

Elkezdődik az előadás. Megy, de hiányzott a válasz. (Előadásra). Ezt a bizonyos választ rögtön megkaptuk, amint a közönség kezdte megszokni a helyzetet, feloldódtak...
Voltak bakik: Attilát sikerült rendesen orron vágni, a nők se voltak a helyzet magaslatán, de hát legalább van mire emlékezni. 
Volt, ami nem tetszett. Például, ha előadás alatt a függöny mögött hangoskodnak a színészek, mert azt nem csak mi halljuk. Kollégák kicsit halkabban, mert 10 fekvőtámasz lesz!

A lényeg, hogy az előadás végig jó volt. (Jónál nem több, de jó.) 
Ha a közönségnek annyira tetszett, mint amennyire ezt a végén tudomásunkra juttatták taps formájában, akkor soha rosszabbat!

Verának pedig minden elismerésem és köszönöm!