Túl vagyunk hát az első próbán. Elkezdtük. És ahogy ti sem, úgy még mi sem tudjuk mi lesz a vége, nem csak, hogy hogy fog kinézni az előadás, de azt sem, hogy mit, illetve kit fogunk játszani. Ezt fogjuk kitalálni az elkövetkező pár hétben, ha van kedvetek tartsatok velünk.

Én a tipikus „plasztik” cicát választottam, a magamutogató lányt, aki mindenkit csábítgat. És mire megtaláltam a hozzá illő ruhát el is telt az idő, nem is gondolkodtam a bemutatkozón. Gyorsan kitaláltam, szöveg nélkül, nem akartam beszélni benne. Megmutattam, aztán megbeszéltük.

Lonácska – Kiss Boglárka

Kétségek között voltam, amikor bementen a színházba. Iluska kettő.. tudtam kicsit nőiesebbre számíthatunk, Ancsitól. Reménykedtem, hogy ez végre összehozza a csapatot. Aztán elkezdtünk beszélgetni a János Vitéz elejéről és végéről, érzelmekről és ezzel szinte el is telt az első óra.

Majd megkaptuk az első és legfontosabb feladatot: találjunk ki magunknak karaktereket, öltöztessük fel őket, mert az sokat elárulhat róluk, majd egy kis idő múltán egy jelenettel kell bemutatnunk, hogy kik lettünk. Én szinte rögtön tudtam mi leszek, de nem mindenkinek ment könnyen, amikor kerestem a ruhámat hallottam, hogy valaki azt kérdezi: „ti tudjátok, már kik lesztek?” „a karakterhez kerestek ruhát, vagy a ruhához karaktert?”.

Én a tipikus „plasztik” cicát választottam, a magamutogató lányt, aki mindenkit csábítgat. És mire megtaláltam a hozzá illő ruhát el is telt az idő, nem is gondolkodtam a bemutatkozón. Gyorsan kitaláltam, szöveg nélkül, nem akartam beszélni benne. Megmutattam, aztán megbeszéltük. Kialakult egy alap. Aztán még nagyon sok színes embert láttam és nagyon jó volt hogy mennyi ötlet van. Rájöttem újra: kreatívak vagyunk. 

Második feladatként az előadás elején lévő táncot kezdjük el megcsinálni. Ancsi elmondta, hogy mit szeretne látni, mit képzel el, megbeszéltük, aztán beleugrottunk. Nagyon jó volt ilyen összehangoltan dolgozni, végre együtt. Nem szeretnék erről részletesebben írni, remélem elég meglepő lesz.

És egyébként is nekem már csak az járt a fejemben hogy ki ez a lány, akit én kialakítottam, már az egész életét kigondoltam, a családjáról, arról hogy bánik az emberekkel, hogy milyen ő valójában, a titkait, a múltját és a jövőképét. És ami nekem a legfontosabb volt, hogy mi Jancsival a viszonya, én kitaláltam izgalmas ötletet, és remélem, hogy Ancsi is hasonlót talált ki.
 

Ilus – Mészáros Claudia

Amikor megkaptuk a feladatot, hogy alakítsunk ki egy karaktert, fél óra alatt, nem lepődtem meg. Sejtettem, hogy ez lesz. Lemehettünk a jelmeztárba és használhattunk jelmezeket és kellékeket is a bemutatásukhoz. Először arra gondoltam, hogy olyan tipikus álmodozó, romantikus, kedves Iluskát formálok meg. Ehhez kerestem ruhát. Fel is próbáltam egy csomót, de valahogy semelyiket sem tudtam elképzelni magamon egy jelenetben.

Miközben tovább keresgéltem rájöttem, hogy talán nem is a ruhákkal van a baj, hanem a kitalált személyiséggel. Elkezdtem inkább olyan jelmezeket nézegetni, amik nekem tetszenek. Fel is próbáltam egy szoknyát egy felsővel és éreztem, hogy nagyon közel járok. Majd elkezdtem valahogy belelátni, hogy ez a lány, akit a tükörben látok milyen lehet.

Arisztokrata, az biztos. Okos… Nem! Kicsit butácska, az alapvető dolgokhoz, de mégis művelt, mivel ez alapfeltétel egy felső kategóriás családban. Álmodozó. Romantikus regényeken él, azokból tanulja az életet, mivel saját tapasztalatai nincsenek. Anyukája meghalt, mikor kicsi volt, apja mindig utazgat, mostohája neveli. Illetve nem neveli. Régen zongorázni tanult, most pedig moshat a patakban a cselédek között. férjhez is akarták adni, de a mostohája nem engedi. Szerelmes. Nagyon. Mindent megad annak, akit szeret, mindent megtesz érte. Prűd. Konzervatív. Házasság előtt semmi.  Öltözködni szeret. Nagyon. Kifinomult stílus, semmi extra dolog.

Először, úgy gondoltam, hogy nagyon a múltban, a XVIII. században él. Miközben jöttem hazafelé, sokat gondolkodtam, hogy hogyan alakíthatnám tovább, hogyan fejleszthetném Ilus személyiségét. Arra jutottam, hogy jelmezt váltok. Stílus marad. Kifinomult, régies, romantikus, de mégis valahogy maivá szeretném tenni. Már tudom is mi lesz rajta. Szerdán meglátjuk.

Janó – Nyulassy Attila

Nálam az ötletet a próba előtti beszélgetésen elhangzó kalapács szó adta, amiből rögtön a kovácsra asszociáltam. Végül is abban állapodtunk meg, hogy ez a történet, illetve jelenetfüzér falun játszódik, ott talán még vannak ma kovácsok. De egy vasat verő ember önmagában még nem lesz érdekes, úgyhogy ki kell találni neki valami nagyon meglepőt, amire nem számít senki, amitől izgalmassá és érthetőbbé válik. Legyen fiatal, tízes évei végén, egy szokványos tinédzser, aki utálja a munkáját, úgy néz ki benne, mint egy hatvanéves öregember, de a munkásruha alatt ott van a sajátja és ott van a szerelme is. Utálja a munkáját, de valamiből meg kell élnie, ebben a faluban pedig csak ebből lehet, ezért elvégzi, de utálja. A barátnőjét viszont szereti, érte dolgozik. Tehát látunk egy marcona öregemberszerű kovácsot és egy boldog, vidám, szerelmes srácot – aki egyébként nem nagyon hűséges a barátnőjéhez, de ezt külön dologként kezeli. A hibát ott követem el, hogy macsónak hat a karakterem és ezt nem is gondoltam át rendesen, de nem annak szántam. Egy olyan fiatalnak, akiben három dolog kavarok: az érzéketlenség, a szerelem és a nemi vágy. Akit először ridegnek nézünk, majd kiderül, hogy tévedünk, mert szerelmes a barátnőjébe és mindenre képes érte, majd kiderül, hogy őt viszont igazából megcsalja. Ezt kell majd eggyé formálni a következő pár hétben.

Az első váltás elég meglepőre sikerült, a kérdés, hogy ebbe még hova lehet elrejteni a harmadikat, hogy ne három különböző karakter, hanem egy legyen, három különböző szituációban. Először egy jó ruhát kell találni, ami egyáltalán nem macsós, hanem divatos, akár kihívó, de nem vagány.