Bugyifeszt 4.0 - "2011. május 20-21-22., Bugyi"
Idén negyedik alkalommal került megrendezésre a Fészek Színház és a Bessenyei György Művelődési Ház Nyárköszöntő Színjátszó Fesztiválja, a Bugyifeszt.
Jól ismervén a magyarországi színjátszó fesztiválok világát, láttuk, hogy ezen rendezvényeken elsősorban a teljesítmény, a produkció és annak elismertetése, minősítése a cél a résztvevők között. Bár fontos dolog ez is, hiszen mindenki szereti megmérettetni munkáját, de ez rányomja bélyegét a részvevők hangulatára. Ezen fesztiválok mellett szükségét láttuk létrehozni valami újat is.
Cziczó Attila és jómagam az egymás méregetése helyett egymás megismerését tűztük ki célul, amikor négy évvel ezelőtt az első Bugyifesztet terveztük. Olyan minifesztiválban gondolkodtunk, ahol fontos a különböző csoportok együtt működése, egymás megismerése, együtt gondolkodás, más technikák tanulása. A produkció bemutatása pedig nem a díjak megszerzése miatt fontos, hanem azért, hogy ez által is jobban megismerjük egymást, más csoportok munkamódszereit. Célunk volt még az is, hogy számunkra oly kedves vendéglátó községünk lakóinak megmutathassuk, mennyire színes és érdekes az amatőr színházi világ.
Olyan programot találtunk ki erre az együtt töltött három napra, mely céljainkat leginkább megvalósítja, és négy fontos elemből áll. A csoport-csere program lényege az, hogy egy összeszokott társulat más rendezőt kap. Az új rendező irányításával adott témára készült kis etűdöket aztán bemutatják egymásnak a résztvevők. A kevert kiscsoportos foglalkozásokon vegyes csapatokat alakítunk ki, egy-egy csoportvezetővel. Fontos, hogy saját vezetővel senki nem dolgozhat. Az így kialakult 10-12 fős csapatok egy három órás foglalkozáson vesznek részt alkalmi csoportvezetőjük irányításával. Az izgalmas, színes foglalkozásokon sokat tanulhatunk egymástól. A közös nagycsoportos foglalkozásokon az együtt átélt játék felejthetetlen élményt ad. Az éjszakába nyúló szombati színházi esten a részt vevő társulatok előadásai mellett a Bugyin tevékenykedő különböző társulások produkciói is helyet kapnak. Mivel szakmai zsűri és díjak nincsenek, elmarad a fesztiválokon szokásos feszültség a részvevők között. Az eredmény minden társulatnál egy felszabadult, minőségi előadás. A látottakról pedig vasárnap délelőtt beszélgetünk, vitatkozunk, gondolatot cserélünk.
Az akarat és a terv megvolt, belevágtunk hát négy évvel ezelőtt. A szakmai tartalom azonban kevés, ha nem áll mögötte egy jól működő rendezvényszervező csapat. Józsa Laci által vezetett Bessenyei Művelődési Ház munkatársaival közösen tehát 2008-ban létrehoztuk az első Bugyifesztet. Laciék óriási munkával teremtettek kiváló körülményeket a érkező vendégeknek. A jópofa, közösségteremtő szállás megszervezése, a finom ételek, a kiegészítő programok szervezése, a népszerűsítés, a tisztaság, a folyamatos figyelem és kedvesség mind-mind meghozták a jutalmat.
A fesztivál hatalmas sikert aratott és arat azóta is évről évre. Híres lett a mi kis fesztiválunk, az ország különböző részeiből jövő társulatok látogatnak el hozzánk. Kedvelt lett a színházi estünk Bugyi lakói körében is, hiszen évről-évre nézők töltik meg a színháztermet a Bugyifeszt szombat estéjén. Mi pedig folyamatosan tanulunk. Laciéktól emberséget, a résztvevőktől újdonságot, magunktól tapasztalatot. Szerzett tudásunkat pedig visszaforgatjuk, hogy a mi kis Bugyifesztünk évről-évre létre jöhessen, fejlődhessen. Mert még nagyon sokáig szeretnénk élvezni Bugyi vendégszeretetét a Bugyifeszt alkalmából, május harmadik hétvégéjén.