Bugyifeszt4.0 - "Negyedszer"

Én eddig minden bugyifeszten ott voltam, és a mostani merőben más volt mint az eddigiek. Mert hát nem a Jonatán csoporttal voltam, hanem mint Fészkes. Most nem színjátszóként vettem részt a csoportcsere-programban, hanem mint csoportvezető. De természetesen sok mindenben hasonlított is. Most is volt előadás amiben szerepeltem. És természetesen élvezetes, sokszínű, meglepő, mulatságos fesztivál volt.
 
 
Az egész korábban kezdődött mint szokott. Reggel 10-re mentem a Jemolba, hogy összekészítsem a cuccokat amiket viszünk Bugyira. Fél 11 körül megjöttek Attiláék a kocsival. Bepakoltunk és már indultunk is. Dél körül már meg is érkeztünk. Beszereltük a színháztermet. Majd elmentünk a Vadkan kocsmába, természetesen csak kávézni. A többiek is megjöttek. A best of Cziczó czd-k el is készültek addigra, és hangulatos retró srágerekkel vártuk a többi csoportot. A megérkezés igen szétszórtan zajlott, de ez várható volt. (Bár hadd jegyezzem meg, hogy a Vasváriak lerobbanása még mindig nem űbereli azt, amikor a Jonatán Csoporttal beragadtunk egy liftbe és ezen okból kifolyólag elkéstünk.)
 
 
Vacsora után jött is a csoportcsere. Ancsitól még gyorsan megkérdeztem menni fog-e ez nekem? A válasza kb. az volt hogy hülye vagyok hogy ezt megkérdeztem. Megjegyezném, Ancsinak mindig igaza van. A Fészek Színpadot kaptam, a Bugyisokat. Megkaptuk az előadás címét, "Becsukta Táskáját". Az első, "A település már semmit sem mutatott hajdani fényéből.", és az utolsó, "Belépés, szokásos szöveg, az áru kiterítése, választás, a címkén látható összeg kifizetése, távozás." mondatát. No meg azt az instrukciót, hogy a csoport mindenben hagyatkozzon a rendezőre. No, de mi van akkor, ha rendezőnek nincs ötlete? Szóval fittyethányva errre az instrukcióra megkérdeztem a csapatot, hogy ők mit gondolnak. Mit ne mondjak, nagyon jó öteleteket mondtak. És közösen eljutottunk egy alapkoncepcióhoz. Életrajz egy gengszterről. Az etűdsorozat készítése közben valahogy elhagytuk az életrajzot, de lett helyette egy kecskénk, aki a végére átveszi az uralmat, egy kosarasunk, aki másodállásban bérgyilkos. Egy Keresztanyunk, annak a fia, 1  plázacicánk aki valójában 2 mivel ikrek játszották őt:), egy narrátorunk, aki igan csak keveset beszél, egy rendőrnőnk, egy gazdánk, aki igazából egy plázában eladó. Elég színes szereposztás nem? Az előadásról csak annyit, hogy nagyon jól megcsinálták, és ügyesen megoldották, hogy egyikük rosszullét miatt az utolsó pillanatban nem tudott színpadra lépni. Nagyon ügyesek voltak, és gratulálok nekik. Első színpadi élményük volt. Miután mindenki bemutatta etűdsorozatait, jött a felvonulás. Fáklyásan, hangosan, vidáman. Majd visszatérés után hajnali 3-ig beszélgetés és jókedv.
 
 
Eljött a reggel úgy ahogy szokott, kávé, kóla, cigi. Majd reggeli közösen. A kiscsoportos foglalkozásról csak annyit, hogy Ágotával kísérleteztünk egyet, ami nagyonis jól sikerült, a végén pedig 4 percre elcsendesedtünk közösen. Niki pedig aludt. Jött is az ebéd. Aztán a nagy csoportos foglalkozás, amiben most nem vettem részt, hanem rápihentem az estére. Ami hamar el is jött. Egy kis Mix a Fészek Színpadtól, majd a megnyitó beszéd, Attilától és Józsa Lacitól, és már indult is a Hegyhát Színpad előadása. A színpadbeállásokat, Attilával olyan gyorsan megcsináltuk, hogy fél órával korábban voltunk a tervezetthez képest. Minden flottul ment. Majd eljött az Aha. Hangom már nem volt, és valahogy nem is voltam ráhangolódva a szerepre, a színpadra. De szerencsére Tiával, és Hajnival nagyon összeszoktunk,, így hát minent tökéletesen megoldottunk. És máris vége volt az egésznek. A nézők elmentek. A csoportok viszont maradtak, már aki nem ment aludni. Az éjjel még megcsináltuk a repertoár darabjainkat, egyenként, 3 percben. Aztán meg vegyültünk. Karaoke-ztünk még egy kicsit, majd bezártam a művházat és mentünk aludni. De Bogi meg én rájöttünk, hogy nem vagyunk álmosak és hajnali 5-ig a Vasváriak egy részével jól elvoltunk a buszmegállóban.
 
 
És sajnos eljött a vasárnap reggel. Egy közös reggeli, majd egy kis beszélgetés a tegnap látott előadásokról. És miután már mindenki elment, mi fészkesek ott maradtunk. És lévén hogy nem volt mit csinálnunk, gyilkosoztunk. Bandi és én megnyertünk egy tökéletes játszmát. Mert profik vagyunk!:) A többiek buszra szálltak, mi pedig hazavittük, Verát, majd Bandit is, akinek a szülei szívélyesen fogadtank minket, és ebédet főztek nekünk, ami egy kellemes meglepetés volt számunkra. Bandi te nagyon szerencsés vagy hogy, ilyen szüleid vannak.
 
Miután hazaértem, én már nem tudtam átgondolni az eseményeket. Ágyba dőltem és kialudtam magam. Mindenkinek nagyon szépen köszönöm ezt a csodás hétvégét! Jövőre, veletek, ugyanitt! Bugyifeszt!