Első Cziczótáboromon vagyok túl! (Ó, ez lehet, hogy csúnyán hangzik, de nem annak szántam.) Milyen volt? Érzelemdús és 'nem a legjobb érzésekkel vegyítve' - egyszerre. Sok kavargó érzelemmel mentem le, és még többel jöttem el, de elmondhatom, közelebb kerültem mind a társulathoz, mind a karakterek megformáláshoz. Be kell vallani, nehéz ezt számomra felfogni. (Egyre fontosabb nekem a Fészek Színház és amit ott csinálok.)

 

 

A táborban kiderült, amit eddig is tudtam (csak drága Cziczó Attila nem akarja elhinni nekem), nem szeretek ötletelni: se jeleneteket, se karaktereket. Én ehhez túl kényelmes vagyok; mondják el, mit kell eljátszani, és megpróbálom. (Tele kétséggel, de csak kipróbálom!) Annak ellenére, hogy én magam nem vettem részt a jelenetek kitalálásában, mindig próbáltam más karaktereket kihozni magamból. Többnyire sikerült - mások állításai szerint. Keresem az utat magamhoz és a színházhoz. A tábor az egyik legjobb volt módja ennek!

 

A sok feladat és élmény közül egyet emelek ki. A Gyilkos című jelenetet, amit - szerencsémre - Bűdi Nannival, Horváth Mátéval és Barabás Tamással adhattam elő. Nannival és Tamással még soha nem játszottam. (Mátéval már igen, vele mindig jó jelenetet/darabot csinálni.) Közelről látni, ahogy dolgoznak, és mennyire kreatívak, egyszerűen leírhatatlan. Felnézek mind három emberre. És segítettek azzal, hogy velük szerepelhettem, pláne egy olyan jelenetben, amitől mindig is rettegtem: alig beszéltünk, csak a testünkkel kellett kommunikálni, és igen, végre merem állítani: éreztem, hogy jó amit csinálok.

 

Köszönöm ennek a három embernek - és persze nem csak nekik köszönhetem, hanem mindenkinek, aki a táborban volt, mert csak segítettek engem!