„Nem vagyok rossz” - színészélmények
2011. október 15. - TI [Terra Incognita]. (Premier!)
Az élmény ismét nekem jutott - mégiscsak premierünk volt! Jaj, de élveztem színpadon lenni! Amennyire tartottam Zoltántól, mostanra annyira megszerettem. És ami a röhej, hogy - fiatal színjátszóimtól eltekintve - tetszik a közönségnek, amit csinálok. Kell ennél több?
Úgy lettem Zoltán, hogy (Stubnya) Béla - kétszer is - lecsúszott róla. Hm. Ilyen a színészlét. Egyeztetés, ugye! (Azért hozzáteszem, hogy - bár nagyon összenőttem vele - az első adandó alkalommal örömmel adnám vissza Zoltánt. Hiányzik Béla.)
Nagyon féltem a színpadtól. Maga a karakter nem rettentet, hiszen annyira hétköznapi figura ez a manus, hogy nem lehet gond - gondoltam én. Aztán rájöttem, mekkora feladat is ez! (Például nehéz egy komoly beszédhibával beszédhibás karaktert hozni. Tröténlem. Brrr!)
De jól használtam fel magamat. Nagydarab, jóképű, dörmögős, bamba. És jól mutatunk Zsófival tánc közben. (Tényleg!) A két legkedvencebb jelenetem - a bemutatón is nagyon jól sikerültek - egyike szintén Zsófihoz köthető: akkora pofont lekever szerencsétlen Zoltánnak, hogy még az én szemem is beleremeg. Nagyon hitelesnek érzem azt a néhány percet vele. (Zórával.)
És azt ultracsúcs kedvencem a kettősünk (Andai) Katival. Annak is az első csendes pillanatai: nézzük egymást hosszan. Minden benne van abban a nézésben. Az összeomló mester és a kiábrándult Zoltán, az alázatos színész és a csodálattal figyelő rendező, s a két szerelmetes barát.
Kati egyébként is a szívemcsücske. Hosszú évek óta foglalkozom fiatalokkal, színjáték, szín, játék ürügyén, s - szerintem jogosan - várom csak várom a hálát. (Jó, tudom, egy pedagógus ne ezért csinálja, de olyan jól esne néha!) Kapok persze örömteli és megkönnyezni való visszajelzéseket, ami majdhogynem hálának is nevezhető. De azt, hogy egyszerre - csomagban - kapjam a tiszteletet, odaadást, akaratot, alázatot, szeretetet, elismerést, partnerséget, kölcsönös csodálatot, nos, ezt eddigi pályám során csak Katitól kaptam meg. A leg-leg-legprofibb színházi embertől, akivel valaha is együtt alkothattam. Ez nagyon érdekes. (Itt persze csak a színpadról beszélek, mert ha nem lennének megerősítéseim a körülöttem levőktől, akkor nem itt tartanék. Tudjátok: Ancsi...)
Elkalandoztam. Szóval... megvolt a premier, egy tökéletes előadást sikerült "abszolválnunk", összeért a csapat, a darab, s elismerésekben sem volt hiány. Jöhet a következő! És az azután következő... stb.
Egy tény: a mai magyar értelemben vett "amatőr" szó már nem passzol ránk jelzőként. Amatőrök vagyunk. Lelkes, színvonalas, tehetséges bagázs. Ezt mindenkinek látni kell!
Kati mondja a darabban: "Nem vagyok rossz." (Nomen est omen.)
Hm. És én sem. (Szmájli!)
