Petőfi milyen srác lehetett? Sápadtan álmodozó, akit jóféle sallerekkel vegzáltak a többiek? Vagy ő lehetett a helyi menő csávó? Volt akkoriban egyáltalán lehetősége kamaszodni egy fiatalnak? Nem tudom. Jancsija és Iluskája feltámadt a Fészek Színházban. (Kiből lesz ma vitéz?)

Úgy indult az egész - erről sokat lehet olvasni itt -, hogy tavasszal Petőfit és Iluskáját kezdtük boncolgatni. Nyáron végeztünk. S a "színház vezetősége" úgy gondolta, folytatni kell! Így került színre/repertoárba - megújulva, átgondolva, átszereposztva - az iluska.wb.

Írta és rendezte: Nyulassy Attila.

Ez egy fontos mondat. Mert mitől lehet színesebb egy színház? Attól, hogy sok gondolat, sok látásmód, sok elképzelés, sok sokk találkozik. És ennyi. (A többiről, az elkészültéről írjanak az alkotók!)

Hogy én mit láttam?

Azt láttam, hogy megelevenedik ifjúságom. Újra átéltem azokat a zajokat - hiszen "kívülállóként" az előtérben ücsörögtem, a kiszűrődő hangokból próbáltam összetenni, hol is tarthat a csapat.

És pontosan ugyanúgy, mint egykor a fiatal énem, Attila is megszenvedett a többi fiatallal, önmagával, az ötletekkel, az ötlettelenséggel. De én azt láttam, hogy egy tehetséges ember próbálja megvalósítani elképzelését a többi tehetséges ifjú emberkével: néha könnyebben, néha nehezebben.

És az, ahogy a mával foglalkozik - miközben egy őstörténetet vesz alapul - szintén nagyon emberi. Emberi, mert férfiként bevállalta például, hogy egy puhapöcs Jancsit mutat nekünk. A szenvedő Iluska párjaként. Mert ez a helyzet: a fiúk sírnak, a lányok ütnek. Oda. Iluska megeszi Jancsit reggelire. Még egy drámai helyzet sem változtathat ezen. (Mert az élet nem kemény. Vagy az?)

S hogy mi lett a végeredmény? Ugyanúgy egy csoda, mint egy rakás sz*r. Ki honnan nézi... Mert új, mert más, mert érthetetlenül érthető, bonyolultan egyszerű. Nekem tetszik. A humora. Ami annyira elbújtatott, hogy csak az veszi észre, aki figyel. (Figyelni kell!) A tér- és időváltásai. Az amatőr szereplők "kiaknázása". Úgy tartani őket, mintha... A zenék is tetszenek. A kedvenc jelenetem Jancsi apjának evése. (Így, magyartalanul megfogalmazva.) Zseniális. A líraisága is nagyon bejön. (Én megértem és átérzem.)

Hogy mi nem tetszik? Arra válaszoljon a kritikus! (Ha mer.) Persze, hogy nem értek mindent. Hogy nem fogadok el mindent. Milyen színház az, ahol átjön az üzenet minden rezdülése? (Erénye amúgy az előadásnak - azaz rendezőnek -, hogy úgy tud "mesélni" a nézőnek, hogy nem erőltet rá semmi dogmát. Elmondani valója az író-rendezőnek van. Amit megosztani kíván velünk, befogadókkal.)

Nekem tetszik. S nem is szószerint Attila színháza, sokkal inkább az akarás, hogy valamit végigvitt. Mondanám, hogy ebben partnerei voltak a többiek, de ez nem lenne igaz. Nem lehet igaz! Mert szembe menni a közülünk jövővel könnyebb és elvárt reakció.

Persze a premier végi tapsnál az arcok nem tudtak hazudni. (Engem már meg sem tapsolnak nyílt színen, haha.)

Ezért tartom fontosnak, hogy valamilyen formában vigyük tovább ezt a vonalat: fiatalokkal foglalkozni, a dráma, a színház határain billegve rávenni őket az önmagukra-, egymásra- , előrenézésre. 

Mert a Fészek Színház nem lehet más, mint a fiatalok színháza! (Meg valami más. De az most mellékes...)