Kell egy csapat! [Czattigyöngye] - Bandi

„Csak a szépre emlékezem…” Hétfőnként társulatunk tagjait mutatom be ebben a rovatban.
A Fészek Színház alkotóit. Fiatalokat főleg. Ő és én. Személyeskedés következik:
ahogyan én láttam/látom őket. (Néha a színház is szóba kerül, ígérem.)
 
Bugyin elindult a csoportunk, csak fiúból volt hiány. Kitaláltam egy nyereményjátékot: aki hoz egyet (fiút), kap egy sütit (somlóit.) Vera hozott. (Otthonról, hiszen az unokatestvére a srác.) Kisfiú volt, 12 éves. (Hetedikes.) Cérnahangú, piros arcú, hegedűtokkal a kezében.
 
Toldi András a nevem - nyújtotta kezét egy „csókolom” után. Hm. Bandi vagy - tegeződtünk le -, mint Ady. Hegedüljünk!

Ádám (Ezerszín)
 
2007. márciusában esett meg az eset. A kisfiúból azóta fiatalember lett, a cérnahangból mély, férfias dörmögés, a mosolygós arcból pedig már egy pasi néz ránk. (Csak ritkábban mosolyog.) A világ legkülönlegesebb embere az én Bandim!
 
Annyit még gyerek nem kérdezett tőlem, mint ő. Évekig olyanok voltunk, mint a Kill Bill hősnője és Pai Mei a hegyen. (Mester és tanítványa?) Mert kérdezni - ez nagy szó. Mindent tudni akart. Mindent megtanult. És gondolkozott rengeteget. Nyitott volt a világra, mint senki más.
 
Hogy miért a múltidő? Mert már titkolja ezt mindenki elől. Kamasz. (Ezt is imádom benne. De még hogy!) Mekkora csatáink vannak, te jóég! Mint egy apa és fia, úgy „harcolunk”.
 
Mint egy apa és fia. Olyanok vagyunk.
 

Té (Műköröm)
 

Sokszor mondják rá a környezetemben, hogy nem találja a helyét. Rossz megközelítés: most keresi! (Így mindjárt más, nem?) Nehézember, ezért nehezen megy neki. Mégsem aggódom. Éppen keresztúthoz érkezett. Merre tovább? Az biztos, hogy egyszer majd Fészek Színházon kívüli lesz, de már sohasem lehet fészektelen. (Értitek, ugye?)

Alkatilag Bandi – is – a tökéletesen alkalmatlan színpadi jelenség. Az „ilyeneket” általában eltanácsolják nagyszerű kollégáim a színpadtól. Nagy hiba! Mert amit ez a fiú véghezvitt néhány év alatt, az maga a gyönyör.

Színpadi jelenlét. Neki olyan van, hogy bárki megnyalná… izé… a tíz ujját örömében. Belelép a szerepbe, s ott van. (Igen, nem volt mindig így.) De megkapta a feladatokat - mindig a teherbírása maximumán -, s tanult. (Figyelt, akart stb. 110%.)

Arc. Nagyon sok arca lett. Mindegyik közül a legkedvencebbem nem egy színpadi tekintet. Hanem egy éjszakai túrán láttam, a hold fényében, egy fa tövében. Éppen kérdezett. Majd (meg)hallgatott. Ez az arc mostanában néha előtűnik. (Két jelenet között, a lépcsőn ülve hozza elő.) Belémégett. Sosem felejtem.

Tehetség. Persze, hogy ott volt. Csak észre kellett venni. Szerencsére megláttam.

Sok szerep jutott neki. Sírt, nevetett, volt vagány, naiv, bátortalan. Erős is volt. (Nem sorolom fel őket. Utána lehet nézni!) Minden karaktert megformált. (Megdolgozott értük.) S egyik sem maradt nyom nélkül: nélküle nem léteznek azoka hősök. Mind a barátja lett: Farkas Bandi, Ádám, Antika, Dávid, Té, ifj. Erős Pista, Gyuri, Ján, Jancsi, Csobán, Gabi, a három turista és a többiek.

Nem tudom, meddig figyelhetem. Lehet, hogy hamarosan befejezi. De van még benne néhány szép év. A közönség és a közösség nagyon hiányolja majd. Mert nála közösségibb embert keveset hord magán a Föld. (Mindent csinál. Jegyet árul, közönséget szervez, pakol, takarít. Mindent mértékkel, amennyi éppen szükséges. Pontos ember. Tízpontos.)

Én is hiányolom majd. (A színpadról.) Mert azért valljuk be, a mi kapcsolatunk régen túllépett a deszkákon. Mint egy apa és fia. Olyanok vagyunk. Még. Aztán már "csak" barátok.

Életreszóló.


ifj. Erős István (Iskolapélda)
Címkék: portré bugyi társulat fészek színház kell egy csapat czattigyöngye