Kedden, január 24-én, szakmai előadást tartottunk a Fészekben. Hm.

Az úgy (volt) van, hogy teljes erőből színházat csinálunk. És persze a színházunkat is csináljuk. 2011-ben háromezeröt nézőnk volt. Lehet, hogy valakiknek nem nagy szám ez. Nekünk az. Ennyi emberhez jutott el üzenetünk. Az, hogy mi mit gondolunk a színházról, hogyan látjuk a világot és benne létező embertársainkat. Az, hogy mi hogyan is teremtünk színházi világot magunk és nézőink köré. Az, hogy mi mit gondolunk a fiatalságról, a felnövekvő nemzedékről. Mit adunk, mit tudunk adni nekik útravalóul. Az, hogy mi hogyan próbálunk párbeszélni korosztályunkkal és a felettünk álló korosztállyal. A felnőttekkel. Az, hogy mi a színház nyelvét használjuk megszólításukra darabjainkkal, melyen korunk társadalmi kérdéseit, hibáit, problémáit, feladatait járják körül.

Az elmúlt évben 3005 néző tapasztalhatott meg minket. Sok ember ez, de nekünk nem elég. Soha nem elég. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy ez a szám növekedjék. Évről évre sikerül növelni. A számot (is).  A publikum a színház fele. Nélküle nincs semmi. Fontos a jelenléte, az együtt lélegzés, a vélemény, a kritika. Apropó, kritika. Érdekes tény, hogy miközben működő színházunk egyre hangosabb, kritikát nem, vagy csak igen elvétve kapunk. A szakma nem tud rólunk. Vagy tud. Csak (még) nem vagyunk elég érdekesek neki. Vagy túl érdekesek vagyunk. Vagy kicsik. Vagy szarok. Vagy mittudomén. Mindenesetre ez is fontos része a színházcsinálásnak. A szakma véleménye. Jobb tisztában lenni vele. Ezért gondolkozni kezdtünk. És kitaláltuk. 

Aztán kedden, január 24-én szakmai előadást tartottunk a Fészekben.

Jó volt. Sőt, nagyon jó volt. (meg)Hívó levelünkre válaszoltak. Jelentkeztek. Ilyenkor két tényező növeli meg adrenalin szintünket: nem sokan jönnek el / sokan jönnek el. Jöttek. (Nem sokan. De többen, mint gondoltuk!) Mi meg készültünk. Összefogott a társulat. Tea, szendvicsek, sütik készültek. Izgultunk. Mégiscsak a szakma! Hm. Igyekeztünk. A TI [Terra Incognita] c. darabunkat választottuk. A legújabbat. A nagyon abszurd, mesés, komédiás, műfajilag nehezen meghatározhatót. Na, ehhez mit szólnak!

És szóltak. Tetszett. Juhéj!  Az előadás után eszegettünk, iszogattunk és beszélgettünk. Szűcs Kati (fedőnevén Cati), a Critikai Lapok főszerkesztője vállalta a moderátor szerepét. Ez úton is köszönjük neki. Készült, kérdezett, beszélgetést gerjesztett. Jöttek a vélemények, a gondolatok. El tudtuk mondani, kik is vagyunk, mit is csinálunk. A hogyant láthatták az előadáson. Kérdeztek. Meglepődtünk, mert pozitív visszajelzést kaptunk. Szerencsénkre volt egy kis vitaképző vélemény is, ettől mindenki vehemensebben védte gondolatait, nézőpontját. 

És még műfaji meghatározást is kaptunk. Történelemfilozófiai… izé. Jó volt. A szakma kedves (volt). Mindenki jól érezte magát. Tudom, mert kaptunk azóta sok köszönő levelet. Dejó!

És én (titokban) abban reménykedem, hogy hátha ír majd valaki rólunk egy jó kis (vitakeltő) kritikát, vagy véleményt. Végre.  

fotó: GIME