„Nincs már bennem, csak üresség.” – 30y

A próba előtti napokban tele vagyok kétségekkel és különböző ellentétes érzéssekkel. Az egyik nehézséget a házi sztorija okozza – ki kell találnom, hogy hogyan írjam le, mert nem tudok olyan szépen fogalmazni, mint a többiek, néha még én sem értem, amit leírok, nem állnak össze a mondatok. Mindeközben várom a próbát, hisz érdekel, amit csinálunk és az is, hogy Attila megint mit talált ki.

Nyulassy Attila, Kiss Boglárka (fotó: Gimesi András)

Az elmúlt pár próbához hasonlóan most is beszélgettünk és összekötöttük az eddig elkészült jeleneteket. Felidéztük őket és nekiálltunk gondolkodni, amit sok vita követett. Ez ugyan az idő szempontjából veszteség, de a darab szempontjából hasznos és fontos, hogy értsük, hogy mit csinálunk. Ha kell ötször is elmond valamit Attila, mindig másképp, hogy végül mindenkinek tiszta legyen a dolog. Persze ez így sokkal fárasztóbb, mint 1-2 jelenetet összerakni, de szükség van rá – nekem is nagyon megterhelő volt, de jó volt ötletelgetni, és közben mindenki jól érezte magát. Talán túl jól is, de Attila próbált megértő lenni, hiszen mindannyian érezzük, hogy ez most sokkal fárasztóbb, mint máskor.

A próbák végére azt éreztem, hogy ennél többet jelenleg nem tudok kicsikarni magamból, a tűrőképességem határait nemhogy súroltuk, többször át is léptük. Számomra nehéz arról beszélni, hogy mit hogy kéne csinálni, mert én kipróbálnám. Többször majdnem felálltam, hogy akkor nézzük meg működik-e – sajnos a képzelőerőm a próbák vége felé már megszűnt dolgozni. Nagyon nehéz koncentrálni, de próbálkozunk/próbálkozom.

Amikor végre sikerül mindent megbeszélni szerintem mindenkinek nagy kő esik le a szívéről, "ezen is túl vagyunk". Összesen 7 órányi beszélgetés és ötletelés van a hátunk mögött, aminek során 12 jelenetből 6-ot kreáltunk, amibe beledolgoztuk a karaktereket és az egészet elhelyeztük a helyszínen. A többi rendezés kérdése - a rendezőnek is maradjon dolga.