2012. február 26. - TI [Terra Incognita]

Színészként utoljára találkoztam Terra Incognitával. Furcsa lesz nélküle. Zoltán nélkül. Furcsa volt vele is. Zoltánként. Mi volt ez? Utazás az ismeretlenbe. (Lehetne egy regénycím is.) 

Egy évet élt. (És előtte még kettőt.) Agyamból és lelkemből kitörölhetetlen élmény. Munka is volt. És sok-sok meglepetés! Zoltán egy szerencsétlen ember. Béna. Velem bénázta végig ezt a tizennégy előadást. Sosem akartam zöldruhás lenni. A sok fehér között. A munkabemutatón beugró voltam Béla helyett. Majd a Jemolban is beugrottam. Szerencsére Zoltán csak egy civil a sok fura emberke között. Könnyen bújtam bőrébe. És civil maradtam végig. Amatőr.

Miket tudtam meg az egy év alatt?

Egy orosz drámát írtam. Magyarul. Nem csoda, hogy nem érti (szinte) senki. Mert túlságosan érthető. Egyszerű és összetett. Mindenben megfeleltünk a kritériumnak: ismeretlen világot hoztunk létre.

(De színészélményt írok, vissza a színpadra!)

Szerettem nézni Katit. Hosszan, nagyon hosszan. Mozdulatlanul.
Olyankor mindig megállt az idő.
Szerettem végigélni Zsófi Zóráját. A legjobban azt a pillanatot szerettem, amikor ültünk egymás mellett: a gyerek és a felnőtt. Nem láttam a magam arcát, de Zsófiét nem felejtem soha.
Még a pofont is szerettem.
Danit hallgatni, ahogy együtt lélegzik az előadással.
Vagy összefutni vele előadás közben, és figyelni, ahogy éppen esemesező civil, vagy éppen mosolygós rajongó.
És imádtam lelépve a színről beülni a fénypult mögé. Mátéval váltogatni egymást.
És hangosnak lenni is szerettem. Főleg a búcsúelőadáson!
Bandit és Verát csodálni, azt nagyon szerettem!
És a két barát rohangászását nézni a színfalak mögött. Tamás és Ján.
Szerettem a mesterekkel kacérkodni.
Jó volt, hogy a többiek, a társulatból néhányan, szerettek köztünk lenni!
Még a díszletépítés is kellemes emlék - már most is. Pedig fárasztó volt fehérbe varázsolni a színpadot.
És a legjobban azt szerettem, ahogy Ancsival felneveltük hőseinket. Mert mindenki hős, aki velünk alkotott.
Egy évig.

fotó: GIME

Nem unalmas itt. Amit kerestem... megtaláltam.

Színészként utoljára találkoztunk. De lesz még Terra Incognita. Nagyon nagy! Sok-sok katonával, néppel, fehéren vagy feketén, Pesten vagy Moszkvában. Hangos és csendes egyszerre. Ilyen lesz!
Várom.

De most... volt, nincs. Mint Zoltán. (A másik.)