„Ott sem létezik, és itt sem létezik” - májlájt próbanapló

Amikor a májlájt próbafolyamata elkezdődött, még semmit sem tudtunk a karakterekről és szerintem egyikünk sem volt tisztában azzal, hogy pontosan mit is szeretnénk a színpadra vinni. Nem tudtuk, hogy melyik karaktert fogjuk eljátszani. Persze akkor még nem is tudhattuk. Akkor ők még nem léteztek.

Cselle Gabriella

 

Ha megnézel egy előadást és a 48. percben színre lép a 24. szolga a 3 mondatával, abban a világban, a színdarab világában ő is létező és lélegző ember, akinek van élete, élettörténete és rengeteg érzése. Egy hat szereplős darab esetében ez még inkább így van. Te csak az életük egy kis szeletkéjét tekintheted meg, de ők ugyanúgy rendelkeznek egy teljes, és történésekben gazdag vagy éppen szegény élettel. Alice is ilyen. Ő az én karakterem. Az enyém. Úgy érzem rengeteget adtam neki magamból. Ezekről csak én tudok. Akár egy szó akár egy érzés, de mind-mind belőlem származik. Ő nem én vagyok, de szinte olyan jól ismerem, mint magamat (bár azt nem mondom, hogy magamat már kiismertem volna). Néha eszembe jut a buszon, a metrón, matekórán vagy lefekvés előtt. Belegondolok, hogy mi történik vele azokban a pillanatokban mikor senki nem látja őt, amikor nem ő van a reflektorfényben. Szerintem sokszor száguld. Úgy képzelem el őt, mint egy kis rohangáló tündért. Mindig csinál valamit, mindig gondolkodik valamin vagy a jövőt fejtegeti. Mert belelát. Feladatának érzi, hogy a világ eljusson a jövőig, vagy megakadályozza, hogy valami olyan történjen meg, aminek nem szabad. És segít. Próbál segíteni. Szerintem jó ember lenne, ha az lenne. Mármint ember. Hiszen ő csak egy képzeletbeli lény még a májlájton belül is. Ott sem létezik, és itt sem létezik. Csak az én fejemben, Attila fejében és mindannyiunk fejében. Nincs, és mégis van. Bujkál és menekül. Az igazi, valós problémák elől kitér. Vagy magába szívja, és soha többé ki nem ereszti. Nem tudom. Kezdem őt megszeretni és megérteni. Már meg tudom mondani, hogy egyes helyzetekben mit tenne és mit nem. Nem mondom, hogy teljes és hogy kész van, de már alakul. Ő az én félig kész Alice-em.