2012. március 27. - Iskolapélda

Azt hittem nehezebb lesz. Elérzékenyültebb, súlyosabb.

Más volt. Felszabadult készülődéssel (Verát ennyire repkedni még nem volt alkalmam látni), nem tökéletes – bár az előzőnél sokkal jobb - előadással, a végén fáradt kiüresedéssel.

2010. novemberétől játszottuk az Iskpéld-et. Majd' harmincszor. Cz. Attila statisztikája szerint.

Tegnap utoljára. Búcsúztunk darabtól, két együtt töltött évtől, s talán egymástól is. 

Nem szeretem a darabtemetéseket. Sosem csináltam. Most mindenki készült rá bőszen. Egymás meglepésére, apró kitolásokra. Én nem. De arra, hogy velem szemben készülnek, igen.

Végiggondolva a darabot három lehetőség jöhetett szóba: Cz. Attila, mint ősmagyar (kár, hogy nem!), pezsgősüvegbe pezsgő (drága lehetett, mert ez sem) és Jakab pudingja. Mint kiderült, ez volt az ellenség célja. Kiszagolhattam, mert a vanília pudingot a szokott helyről elmentettem. Keresték, hogy telepakolják (szöggel, cérnával, nádi hegedűvel stb.). A jelenet a legrövidebb öltözési időm után jött, beszaladtam… és nem volt a szokott helyen a puding. Összenéztem a rendező úrral (meg voltam győződve róla, hogy ő dugta el), aztán bementem éppen főző feleségként edény és pudingtalanul. A jelenet sutább is lett a szokottnál, hiába az élethez kell egy kis vanília!