Már egy hete csak a bugyira gondolok. Bugyi.... Feszt.... Feszt bugyi... Neeeem!!!! Bugyifeszt!!! Értem. Ott fogok fellépni. Vagy lelépni. Magam sem tudom. Még szűz vagyok. Sohasem léptem fel számomra ismeretlen deszkákon. Vajon mit szól ehhez Attila? Gondoskodás lenne részemről, ha vinném és kölcsönadnám neki a pisztolyom? Hmmm. ez nem jó megoldás. Mit kezdjek a többiekkel? "Én.... nem tudom, mit mondjak". Megvan!!! Ezt kell mondanom!!! "Én... nem tudom, mit mondjak."

Döntöttem. Mégiscsak fellépek. Aztán röhögjenek vagy tapsoljanak. Bánom is én (az utóbbi simogatóbb lenne). ---- Megérkeztem. Úgy hat óra késéssel. Gazdagon zajlott az élet. Többen rohantak felém (mint reméltem) és örültek nekem. Zavarban voltam. Kit öleljek meg? Végül senkit. Elbizonytalanodtam. Vajon tudják, mit jelent számomra az ölelés? ---- Programok és foglalkozások. Forgatom a fejem és irigykedek. Hogy lehet ezt ilyen lazán csinálni? Aztán padlót fogtam. Megnéztem a gödöllőieket. Újra elbizonytalanodtam. De most már muszáj adnom, hiszen én is kaptam. Nem keveset.... Hegyhát. Imádlak benneteket! Óvatosan kukkolok, hisz oly sokat tanulok tőletek (de jegyezzétek már meg, én nem andrásbá vagyok, hanem józsi, magyarjózsi, kisbetűvel egybeírva). ---- Nem - más.--- Attila ötperccel kezdés előtt közli, hogy az egyik lányom ma van utoljára a családban.

Lányosapaként már tapasztaltam, milyen is az, amikor csomagol a lányom. Valószínűleg nem ez lesz életem legnagyobb csalódása, de tudnod kell, hiányozni fogsz. Nekem te vagy az első, ti vagytok az elsők. És az első nem minden esetben szép, de Te szép vagy. Mondtam már, hogy van egy különleges képességem? Látom a jövőt. A jövődet. Bátran állíthatom, kezdhetsz mosolyogni. Én már mosolygok. Ahogy mindig is hiányoltad. Kívánok könnyű utat és szép emlékeket, s ha lehet, kérlek engedd, hogy én is köztük legyek. Ölellek. "APU".---- 

BUGYI; olyan csúnya szó vagy, de mégis megszerettelek.