Gime, gime, gime...
Egy 2011. december-közepi napon megyek a barátaimmal az utcán. Cseng a telefonom. Felveszem, mint mindig. Egy kedves hangú, kedves lány beszél a túloldalon, hogy egy színháztól telefonál, és a fészbúkon látták a képeimet, és nagyon tetszenek, és hogy volna-e kedvem, hogy náluk legyen egy kiállításom.
Hümmögök... mondom, hát beszéljünk róla. Abban maradunk, hogy most már úgyis jön a Karácsony, meg az Újév, majd január elején... Egészen meg is feledkezem a dologról, de január elején megint telefonál a kedves hangú lány, és megbeszélünk egy találkát. Így aztán január 8-án találkozom is vele, és elmegyünk egy fészekbe.
Ez a színház neve: Fészek Színház. Tényleg olyan a hangulata, mint egy fészeknek, bár akkor még idegenül téblábolok, de szerencsére egy előadás is van aznap este, ami azóta az egyik kedvencem: a TI [Terra Incognita]. Van benne egy jelenet, amin a lány és színházi ismerősei jót derülnek, amire én és még páran, akik nem ismerik a "titkot" csak lesünk, mert bár jó a jelenet, és meglepő a fordulat, mosolygunk is, ám nem találunk okot nevetésre. Rá is kérdezek utána, hogy az mi volt? És megtudom a "titkot", ami által már másnap meg is nézek egy másik darabot, az Iskolapélda címűt...
Mindezek közben valamikor megkérdezem a lányt, hogy egyébként szokta-e őket fotózni valaki? Mondja, hogy nem, mire mondom, hogy mi lenne, ha mostantól lenne? Örülnek neki.
Aztán, amikor azon a héten már a negyedik előadásra kérek jegyet, akkor Attila szól, hogy most már ne vegyek inkább, mert odatartozom. Azóta már egyesületi tagként is. És fotózom, és élvezem, mert ez tényleg egy FÉSZEK, és a darabok is jók. Itt mindenki lelkesedésből van, itt mindenki lelkesedésből csinálja. És ez érződik. És ez jó. Nagyon.
Ja, mellesleg a mostani, 2012/2013-as évaddal végül a fotókiállításom is megnyílt a Fészekben...